Természetesen a legyek és muslincák ellen

Vasárnap

Legyen élénksárga színű és ragadjon. Ez a muslinca- és légycsapdák legfőbb kritériuma. Néha viszont ez is kevés, úgyhogy lássuk, milyen eszköztárból válogathat, aki a vegyszermentes rovarirtás mellett tette le a voksát.

Ahogy a gyümölcsök érnek, egyre több körülöttünk a repülő rovar. Ez így természetes – hangzik a legolcsóbb és leghumánusabb megoldás.

Mézzel, cukorral

Ha viszont úgy döntünk, hogy a minket körbedongó legyek és muslincák mennyiségét környezetbarát módon csökkenteni szeretnénk, vegyünk egy tízszer húsz centis élénksárga rajzlapot, mindkét oldalát kenjük be mézzel, akasszuk fel egy olyan helyre, ahol nem ragad a fejünkhöz (vagy szúrjuk a cserepes virág földjébe), és várjuk a fejleményeket. Ha a méz nem használ, próbálkozhatunk a cukorsziruppal, sörrel, valamint ezek keverékével is.

Sörrel

Régi módszer a palack aljában hagyott sör, amely nem csak odacsalja, de raktározza is a belehalt darazsakat. Napjaink széles sörválasztéka a darazsak figyelmét sem kerüli el, így érdemes igényesebb és igénytelenebb sörökből is kitenni, hogy az igényes és az igénytelen darazsakat is megfogjuk. Valaki ugyanezt vörösborral alkalmazza sikerrel.

Almaecettel

Öntsünk szűretlen almaecetet egy befőttesüvegbe, és helyezzünk az üveg szájára egy tölcsért. A muslincák majd belemásznak a tölcsérbe, kimászni pedig már nem tudnak belőle.

Mivel a legyeket és a muslincákat általában az ételmaradékok érdeklik, távol tarthatjuk őket azzal is, ha kivisszük a lakásból a szerves hulladékot, vagy ha minden munkafolyamat után alaposan letöröljük az asztalt és a munkalapot.

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/32. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?