Fel kell készülni a megpróbáltatásokra – A görögkatolikus ifjúsági zarándoklat lelkinapján jártunk

Hazai – 2022. augusztus 13., szombat | 19:00

Augusztus 12-én a XX. ifjúsági gyalogos zarándoklat Ófehértóra ért, ahol – mielőtt Máriapócsra érkeznének – a négyszáz fiatal görögkatolikus zarándok lelkinapon vett részt, melynek előadói Böjte Csaba és Kocsis Fülöp érsek-metropolita voltak. Tanításaikkal megerősítették a fiatalokat, hogyan állhatják ki a próbákat, melyeket a világ diktál, és miként tudnak krisztusi embernek boldogan megmaradni.

Ófehértón a művelődési ház már nyitva állt, a nagyteremben és az udvaron a székek szépen el voltak rendezve, mire reggel megérkeztünk a lelkinapra. A négyszáz gyalogos zarándokok elé siettünk, akik Levelekről indultak 8 órakor Ófehértóra. Böjte Csaba elöl haladt a fő kereszt után, ami a zarándokok négy csoportjának megfelelően sárga, piros, kék és zöld kendővel volt feldíszítve. A tizenéves és egyetemista fiatalok Mária-énekei egyre jobban bezengték a környéket.

A postás hölgy, meglátva őket, leszállt a biciklijéről és felkiáltott: „Isten hozta önöket!”, majd odasúgta nekem: „Jaj, de szépek!” Útközben máshol is sokan érdeklődtek, honnan jött és hová tart a csapat. Olyan is volt, aki mécsessel vagy térdelve fogadta őket.

A mostani, huszadik ifjúsági gyalogos zarándoklat mind a három görögkatolikus egyházmegye területét érintette, a miskolciét, a nyíregyháziét és a hajdúdorogiét egyaránt. Minden nap újabb csoportok csatlakoztak a zarándokokhoz országszerte mindenhonnan. A családosok csütörtökön érkeztek, hogy az utolsó szakaszon együtt gyalogoljanak velük Máriapócsra, és részt vegyenek Rúzsa Magdi feledhetetlen koncertjén.

Miután megérkeztek, Böjte Csaba előadására gyülekeztek az ifjú zarándokok a művelődési ház nagytermében és kertjében. A ferences szerzetes első, az anyagiakról szóló tanításában felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy nehéz idők jönnek, amire fel kell készülni lélekben is.

Felidézte, amikor kispap korában kisgyerekekkel mászott meg egy hegyet. Amikor már mindenki csomagját ő vitte, megnézte, ki mit hozott magával a motyójában. Volt ott kötőtű fonálgomolyaggal, sőt még egy nagy porcelánhattyú is. „Felesleges dolgot ne rakjunk az életünkbe – vonta le a következtetést. – A 21. század embere azért is olyan fáradt, mert sok limlomot tett a hátizsákjába.”

Hogy állunk az anyagiakkal? – tette fel a kérdést. – Jézus nem azt mondja, hogy a vágyat oltsuk ki magunkból, hiszen azt Isten adta, de megtanítja, hogyan kellene azt megélni: gyűjtsetek igazi kincseket, ami megmarad az örök életre. Mik ezek a kincsek? A szeretteink, a gyerekeink és a Jóisten, akinek kedves, ha áldozatokat hozunk érte, mint amilyen egy zarándoklat is.

Az első keresztény zarándok a Boldogságos Szűzanya volt, aki sokat gyalogolt Erzsébethez, az első zarándokének mégsem siránkozás volt az út nehézségei miatt, hanem a Magnificat.

Böjte Csaba ezzel kapcsolatosan felhívta a figyelmet: nem az a dolgunk, hogy elsirassuk Európát. Amikor megkereszteltek, nem azt mondták, hogy legyél a világ „gyászhuszára”, hanem hogy legyünk Jézus Krisztus prófétája, aki megmutatja, hogyan tovább. „Európa, térjünk meg!” – ez a mi hivatásunk. Mindannyiunk feladata, hogy a vidékünket, Európát jobbá tegyük.

Hinnünk kell lelkünk mélyén, hogy nem a világ végére készülünk, hanem Isten szeretetének, országának kiteljesedésére. Nekünk nem a rosszal kell küzdenünk, hanem Isten országát kell építenünk.”

A ferences szerzetes a hatalom utáni vágyról beszélt második előadásában, hiszen az nem csak a nagy dolgokban érvényesül. Elmondott egy történetet három kislányról, akiket négy nap után kirúgtak az iskolából, mert kukorékoltak az órán. Egy beszélgetés során aztán kiderült, mi ennek az oka: egy szomszéddal konfliktus alakult ki a baromfi miatt, ami addig fajult, hogy az édesapjukat megölték. Ők így, a kukorékolással szerettek volna fontosak lenni, középpontba kerülni.

Nem baj, hogy bennünk van a hatalom utáni vágy, de Jézus azt tanácsolja, nemesítsük meg ezt a vágyat, legyünk mindenki szolgája. „Merd a közösség javára fordítani mindazt, ami benned van, és értékelni fognak. Ne nagy dolgokat tegyünk! Ha a baráti körben elmondasz egy viccet, és te vagy a jó hangulat felelőse, valamilyen módon a kör középpontjába kerültél. Ez is szolgáló szeretet. Rengeteg lehetőség van arra, hogy az ember a másikkal jót tegyen.”

A ferences szerzetes erre sok példát említett. Elmesélte, amikor egy hatodikos kislány karácsonyra cipőt kért, ami meg is érkezett, de három számmal kisebb volt, mint az ő lába. Azt gondolták, szegény elronthatta az angyalnak írt levélben a méretet. Aztán kiderült, miért kért a kislány három számmal kisebb cipőt: nem magának, hanem egy másik lánynak szánta, aki a szünetekben mindig a radiátoron melegítette az átfagyott lábait.

Azon a szinten, amin vagyunk, bár nem tudunk mindent gyökeresen megoldani, egy jó szóval, kis dologgal tudunk segíteni az embertársainkon!”

Felidézte azt is az előadó, hogy egy fiatal orvos elmesélte, milyen élmény volt, amikor az első ügyeletében egy motorbalesetet szenvedett férfit „rakott össze”, aki néhány héttel később gyógyultan távozott. „Mikor látta őt integetni, úgy meghatódott, hogy letérdelt, és megcsókolta a saját kezeit. Hálát adott a Jóistennek, hogy megadta neki azt a kegyelmet: életet menthet.”

Egy 22 éves kismama szegénységben nőtt fel, árván, gyerekkorában mindig a tehenekre vigyázott. Senki nem vette észre, hogy nem jár iskolába. Ez az asszony nem tudta azt sem, mi az, hogy ajándék. Csaba atya vett neki egy kis bizsut, így életében először megtapasztalta, mit jelent ajándékot kapni. Aztán a gyermekkel együtt elkerült egy idős asszonyhoz segíteni. Évekkel később egy kisfiú köszöntötte a mise végén Csaba testvért egy nagy csokor virággal, és azt mondta neki: „köszönöm az életet”. Aztán megismételte. Csaba testvér először azt hitte, valamilyen verset szeretne mondani ez a gyerek, de aztán meglátta az édesanyját hátul, és megértette, ki ez a fiú.

„Azt a jót tedd meg, amit megtehetsz – buzdított Csaba testvér. – A mi Urunk Jézus Krisztus a kenyérszaporítás kenyeréből adott Júdásnak is, és az utolsó vacsorán is adott neki. Ne méricskéljük, hogy megérdemli-e az, akinek adunk. Merjünk jók lenni!”

Mi az Isten akarata? – kérdezte a fiataloktól, és választ is adott. – A legszebb vágyad, a legszebb álmod. Ez igaz a párválasztás és a hivatás terén is. Ha valami nem ott van, ahol kell lennie, fájni fog, mint egy ízület, ami kibicsaklott. Ha neked fáj az élet, akkor meg kell nézni, mi az Isten szándéka, mint ahogy Teréz anya is tette, mielőtt megkapta volna a hivatását. Ő kedvesnővér volt, elhagyta addigi rendjét, majd elkezdte összegyűjteni az utcáról a haldokló embereket.

Végül Csaba testvér elmondott egy történetet, aminek a tanulsága ez volt: a jó szándékot is mederbe kell terelni, hogy sikeres tettek fakadjanak az ötleteinkből. Ebben segíthet a lelki vezető vagy egy felnőtt. Majd összefogásra bátorított, hiszen nem tudjuk, milyen idők jönnek, de ha egymás terheit elkezdjük hordozni, akkor biztosan le tudjuk győzni a nehézségeket.

Előadása után ünnepélyesen zarándokká fogadták Csaba testvért egy piros kendőt a nyakába kötve.

Virág, miközben várakozott Csaba testvér könyvének dedikálására és egy közös fotóra, elmondta: a zarándoklat során arra jött rá, mennyire apró dolgokon kellene változtatnunk ahhoz, hogy megteremtsük azt az életet, ami számunkra a legszebb és legboldogabb. „Mindenki életcélja az kellene legyen, hogy másokon segítsen” – fogalmazott.

Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspökkel is sikerült néhány szót váltanunk az idei zarándoklatról. „A legnagyobb élményeim a személyes beszélgetések.

Lehet látni, hogy a fiatalokban megmozdul valami, meghallják a Lélek szavát, képesek más emberként hazamenni.

Nagyon jólelkű közösség kovácsolódott össze belőlük. A lelkinap és a lelki este, az őszinte beszélgetések, megtérések, gyónások, imádságok a csúcspont. Amikor belépnek a fiatalok a máripócsi templomba, elkezdenek sírni. Ez belülről jön. Most is történnek csodák.”

A zarándokok aztán átmentek a szállásra, az ófehértói általános iskolába, ahol bablevest és fánkot ebédeltek. Miközben kígyózott az iskola folyosóján a sor, a napfényes udvaron Hoskó Imola, a „zöldek” csoportvezetője elmondta, ez már a tizennegyedik zarándoklata. Az első alkalmakon főleg az tetszett neki, hogy mindenki szívből, imádságosan énekelt. Imola tizenéves korától kántor. Megtisztelő számára ebben a szolgálatban megélni, hogy a fiatalok lelkét felemelheti Istenhez a liturgikus énekek által. „Minden reggel van utrenye fél 7-kor. Tegnap 5 órakor volt, mégis sokan eljöttek rá. Esténként vecsernyét imádkozunk, napközben pedig imaórát. Ha beérünk egy községbe vagy városba, Mária-énekeket énekelünk, hiszen az Istenszülő felé tartunk.”

Egy görögkatolikus papcsalád három kisgyerekkel érkezett Szolnokról, a kicsikkel ez az első közös zarándoklatuk. „Kiderült, hogy a feleségemmel mindketten 2006-tól már részt vettünk a gyalogos zarándoklaton, ráadásul volt, hogy egy csoportba osztottak be minket. Gondviselésszerűnek tartjuk, hogy akkor még nem találkoztunk, hiszen éretlenek lettünk volna a kapcsolatra, a házasságra. Máriapócsra megérkezni nagyon megindító, ott ma is történnek csodák. A kegyhelyet a feleségemmel a lelki otthonunknak választottuk, ott volt az esküvőnk és a gyerekeink keresztelője is.”

Egy hatalmas teherautóról közben lekerültek a csomagok is. A zarándokok bekuckózták magukat az iskola kertjébe, tornacsarnokába, folyosóira és osztálytermeibe. Akinek még volt energiája, a zöld füves focipályán rúgta a bőrt. Néhányan meglátogatták az Árpád-korból származó római katolikus templomot, ahol a hetvenes években előkerült freskók között megtalálták Magyarország legrégebbi Szent Erzsébet-ábrázolását is.

A művelődési házban a napközbeni imaóra után Kocsis Fülöp tartott előadást. Csaba testvérrel kapcsolatosan kiemelte, Jézus kezdettől fogva felkészített arra, hogy ha őt üldözték, minket is üldözni fognak. Nem lehet a tanítvány nagyobb a mesterénél. „Ne csodálkozzunk a bajokon, fájdalmakon, nehézségeken, ezek részei az életünknek. Hűséges az Isten, a próbatétellel együtt megadja a kegyelmet is. Amikor azt érzed, nagyon bántanak, földön vagy, ezt már nem bírod elviselni, akkor nem kell félni, megjön hozzá a kegyelem és az erő is.

Tanuljunk meg a megpróbáltatások alatt is Krisztus társai maradni!”

Az érsek-metropolita figyelmeztetett: ne legyünk biztosak abban, hogy a hitünk a nehézségek idején kiállja a próbát, hiszen a háború idején sok vallásos ember szörnyeteggé vált.

A fiatalok sokszor élvezni akarják az életet, úgy gondolják, elég a halálos ágyon megbánni a bűnöket, és mennek a mennyországba. „Csakhogy mit fogsz csinálni az utolsó pillanatban?

A favágók mondják, minden fa arra dől, amerre az életében is dőlt. Amilyen életet élek, az utolsó pillanatban olyan lesz a döntésem.

Ezért fontos, hogy haladjak szépen egyenes irányban Krisztus országa felé, ne játsszak azzal a komoly dologgal, hogy az életem milyen irányt vesz. Tanulni kell, hogyan maradjak Jézus társaságában, hogy fel legyek készülve a nehéz időszakokra és helyzetekre, és akkor is ott legyek Jézus mellett.”

A metropolita többször hangsúlyozta, mekkora jelentősége van annak, hogy a jelenben éljünk. „Amikor imádkozol, akkor is a jelenben legyél – buzdított. – Figyelj arra, hogy Jézus is figyel rád. Amikor a szerelmesek együtt vannak, rengeteget beszélgetnek egymással, mégis az a legszebb, amikor egymás szemébe néznek. Jézus egész valójával szeret téged, és vágyik arra, hogy te is szeresd őt.

Az imádság szerelmes együttlét az Istennel.”

Befejezésül egy kulcsot adott a folytonos jelenléthez, a Jézus-imát: „Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam.” Miközben ezt mondjuk egymás után, mint egy fúrótorony mélyíti a szívünkbe azt, hogy Isten végtelenül irgalmas, közelebb van hozzám, mint én saját magamhoz.

Fülöp atya arra is hívta a fiatalokat, hogy reggel az ébredésük után, mielőtt bármit tennének, kezdjék öt perc csenddel a napjaikat, amiben együtt vannak a Jóistennel. „Ha nincs csönd, nem tud hozzám szólni az Isten.” Napközben pedig mondják sokszor a Jézus-imát a tevékenységeik során, ami ebben a csöndben gyökerezik; hiszen Jézus arra figyelmeztet, hogy szüntelenül imádkozzunk, hogy megmeneküljünk.

A zarándokok közül sokan elmondták, milyen megindító, felemelő élmény megérkezni Máriapócsra, megpillantani messziről a templom tornyait, belépni a bazilikába, és rátekinteni a kegyképre. Az úton pedig, mely oda vezetett, bár megterhelő a gyaloglás és nagyon süt a nap, a közösségnek mégis megtart az ereje. Nem egyedül kell vinni a keresztet.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria