Mesterséges altatásban tartják a hároméves Vanesát, akit egy részeg autós gázolt el

Mesterséges altatásban tartják a hároméves Vanesát, akit egy részeg autós gázolt el

A hároméves kislány körülbelül 15 métert repült a bicikliről, agyvérzést kapott, a légzése is leállt. 

A baleset Dluhán (Dlhá nad Oravou – Alsókubini járás) történt. A JOJ Televízió úgy tudja, a 65 éves férfi részegen ült autóba, ekkor gázolta el a hároméves Vanesát. A kislány édesanyját csak a jármű visszapillantó tükre súrolta, a kislányt azonban olyan erővel érte az ütés, hogy a bicikliről, amelyen közlekedett, mintegy 15 métert repült.

A baleset mindössze 20 méterre az otthonuktól történt. A kislány és az édesanya segítségére a szomszédok siettek, akik azonnal hívták a mentőket. „A menyem gyorsan megfogta, az út szélére fektette, és mesterséges légzést adott neki, mert leállt a légzése” – írta le a történteket a hároméves kislány nagymamája.

A személyautót vezető férfi esetében a szonda 2,02 ezreléket mutatott.

A kis Vanesát súlyos sérülésekkel szállították a turócszentmártoni kórházba. A nagymamája szerint a kislányt mesterséges altatásban tartják, mert agyvérzést kapott.

A 65 éves férfi vezetői engedélyét a helyszínen bevonták, függőséget okozó szer hatása elkövetett veszélyeztetés miatt eljárást indítottak ellene. 

A JOJ megkeresésére a férfi nem, csak a fia reagált. „Nagyon sajnáljuk a kialakult helyzetet. Az egész család imádkozik Vanesáért, reméljük, hogy kilábal ebből. Apu jó ember, nagyon sajnáljuk” – nyilatkozta a részegen balesetet okozó férfi fia.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?