Pénteken találkoznak a koalíciós pártok vezetői

Heger-kormány

Pénteken találkoznak a koalíciós pártok vezetői, hogy a kormányválságból kivezető utat keressék. A találkozó kapcsán Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő ismét leszögezte, szeretné, ha a négypárti koalíció kitöltené a megbízatási idejét. A hét végéig Richard Sulíkkal, az SaS elnökével is találkozik.

Boris Kollár (Sme rodina) házelnök szerint augusztus 31-ig még van idő. „Ez továbbra is az OĽaNO és az SaS konfliktusa. Most péntekre a kormányfő összehívta a koalíciós pártok elnökeit, talán lesz valami előremozdulás. Bízom a józan észben” – jelentette ki szerdai nyitrabányai (Handlová) kiutazása során. A házelnök a kormányfővel együtt a bányaszerencsétlenségek áldozatainak megemlékezésén vett részt.

Heger fenn akarja tartani a négyes koalíciót. „Ennek szentelem minden energiámat. Rengeteg időt szánok a különféle megbeszélésekre, találkozókra, amelyek tovább folytatódnak” – mondta, hozzátéve, hogy Sulíkkal még a hét vége előtt találkozik, mielőtt az elutazik szabadságra. „Nagyon nehéz időket élünk, bonyolult időszak áll előttünk, ezért egységesnek kell maradnunk, felelősen kell gondolkodnunk, és főleg a helyünkön kell maradnunk” – jelentette ki.

Kollár szintén azt hangsúlyozta, hogy nehéz időszakot élünk és az embereknek segítségre van szükségük, például az energiaárak és a gáz miatt. „Most leadni a gazdasági minisztériumot, ilyen viharos időkben távozni gyávaság mindenki részéről, aki ilyet megtesz” – mondta a Sme rodina elnöke.

Az SaS felmondta a koalíciós szerződést és Matovič távozását követeli a kormányból. Ha ez nem teljesül, a párt miniszterei augusztus végén benyújtják a lemondásukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?