Nyitókép: Getty Images

 

Az Értéket a Pénzért Intézet (ÚHP) szorgalmazza az új vasúti grafikonra vonatkozó javaslatot, amely idén december közepétől lép hatályba.

 

Állítása szerint Szlovákiában az utasok túlnyomó többsége számára gyorsabban és gyakrabban járnak majd a vonatok, míg a többiek megközelítőleg annyi ideig fognak közlekedni a vasúton, mint jelenleg.

 

„Az új vasúti grafikon lényegesen több értéket biztosít ugyanazért a pénzért – rendszeresebb összeköttetést, jobb átszállást és gyorsabb utazást. A vonatok évente 1,5 millió kilométerrel többet fognak közlekedni. Ez körülbelül napi 60 új vonat beiktatásának felel meg”

 

 hirdetes_810x300  

– írta az ÚHP közösségi oldalán.

 

A reform még csak az elején tart

 

Az intézmény tájékoztatása szerint csak ott szüntetik meg a vonatjáratokat, ahol már szinte senki sem használja őket, mert olcsóbb és többnyire gyorsabb buszokkal helyettesítik őket.

 

„A reform még csak az elején tart, az elérésében a közlekedési minisztériumnak, a vasutasoknak és a kerületeknek is együtt kell működniük, máskülönben a közlekedés minősége nem fog javulni”

 

– tette hozzá az intézmény a készülő új vasúti menetrenddel kapcsolatos kritikákra reagálva.

 

Bővítik a kínálatot a vasutakon

 

Andrej Doležal közlekedési és építésügyi miniszter (Sme rodina-jelölt) augusztus elején arról tájékoztatott, hogy az új grafikonnal kapcsolatos elégedetlenség a közelgő önkormányzati választásokkal lehet összefüggésben. A miniszter mindenkit biztosított arról, hogy a tömegközlekedési szolgáltatás tervének megvalósításával és az új vonatmenetrenddel növelni fogják a forgalmi teljesítményt.

 

„Bővítjük a kínálatot, és szeretnénk javítani a közlekedés minőségén is” – írta közösségi oldalán. „Augusztus végére meglesz a grafikon végleges változata“ – konstatálta Doležal, hozzátéve, hogy a grafikon végleges változatát a kerületi önkormányzatok is megkapják, és ez alapján elkészíthetik a buszösszeköttetéseket is.

 

„Optimálisan, költséghatékonyabban fogunk működni. Nem azt mondom, hogy ez az állami költségvetés szempontjából olcsóbb lesz”

 

– mutatott rá a miniszter.

 

Forradalmi grafikon

 

A közlekedési minisztérium közlekedési stratégiai részlegének vezérigazgatója, Rastislav Cenký némileg forradalminak nevezte a vasút új menetrendjének tervezetét. Elmondása szerint a vasúton az elmúlt évtizedekben nem történt jelentős változás, csupán az utasszám csökkenésére reagáltak.

 

„Most úgy döntöttünk, hogy hatékonyabbá kell tennünk a közlekedést, közelebb kell vinnünk az emberekhez és vonzóbbá kell tennünk az utasok számára”

 

– mondta Cenký.

 

„Háttérdokumentációkat készítünk arról, hogyan fogjuk megszervezni és megrendelni a vasúti szállítást. Ilyen nagytakarítást, mint amit most a hazánkban csinálunk, a nyugati országokban a múlt század 80-as éveiben végeztek. Itt nem volt igyekezet a rendszerszintű változtatásokra”

 

– tette hozzá Cenký.

 

SITA, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.