Antony Blinken amerikai külügyminiszter, a Kongói Demokratikus Köztársaságban tett látogatása során aggodalmát fejezte ki a közép-afrikai ország és a vele szomszédos Ruanda közti feszültségek, valamint a kongói kőolaj- és földgázkitermelés kapcsán.
Afrikai látogatásának második állomásán Blinken felszólította a térség országait, hogy tartózkodjanak a kongói M23 lázadócsoport, továbbá bármilyen más fegyveres szervezet támogatásától.
Ruanda ugyanakkor korábban már tagadta, hogy kapcsolatban állna a 2012-ben alakult M23 lázadócsoporttal, ahogy maga a csoport is tagadja, hogy Ruanda támogatását élvezné, a Kongói DK mindazonáltal - Blinken szavaival élve - "hiteles jelentésekkel" bizonyítja az ellenkezőjét.
A külügyminiszter kedden Félix Tshisekedi kongói államfővel találkozott, a tárgyalás fókuszában a kelet-kongói konfliktusok álltak.
"Bármilyen külföldi erő belépése a Kongói DK-ba kizárólag a Kongói DK beleegyezésével történhet" - szögezte le az amerikai diplomácia vezetője.
Blinken emellett bejelentette, hogy az Egyesült Államok és a Kongói DK megállapodott közös munkacsoport létrehozásáról, amely azt lesz hivatott vizsgálni, hogy az aukcióra bocsátott, 30 kongói kőolaj- és földgáz-lelőhely megnyitása milyen hatást gyakorol a környezetre.
A Kongói DK a múlt hónap végén jelentette be, hogy aukcióra bocsátja 30 kőolaj- ás földgázmező kitermelési jogait. Ezek közül azonban több is a világ második legnagyobb esőerdőjének területén fekszik, és a kitermelés elemzések szerint több millió tonna további szén-dioxid kibocsátásához vezethet.
(MTI)