A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tárt fel versenyfelügyeleti eljárásra okot adó körülményt a hőszigetelő anyagok piacán júniusban elindított és most lezárt gyorsított ágazati vizsgálata során, de számos, a piac működését javító javaslattal állt elő, amelyek az árak mérséklődését hozhatják - áll a versenyhatóság MTI-nek küldött közleményében.
A GVH nyár elején indított vizsgálatát azzal indokolta, hogy egyes termékek, különösen bizonyos kőzetgyapot, üveggyapot, polisztirol hőszigetelők jelentősen drágultak a közelmúltban. A közel két hónapig tartó vizsgálat során több mint száz piaci szereplőtől gyűjtöttek információt, többek között a piac szerkezetéről, az értéklánc működéséről és az árazásról.
A piac szereplőinek a versenyhatóság azt javasolja, hogy - a jelentősen megemelkedő alapanyagárak ellensúlyozására - fektessenek nagyobb hangsúlyt a hulladékanyagok és a visszagyűjtött termékek termelési folyamatba való bevonására, újrahasznosítására, az ehhez szükséges technológiai háttér kiépítésére.
Az építkezés előtt a háztartásoknak érdemes időben tájékozódni az egyes hőszigetelő anyagok típusairól (EPS, XPS, ásványgyapot), és még a szerződéskötés előtt megvizsgálni mennyire helyettesíthetők az egyes termékek - írták.
A hulladékkezelési koncessziók jogosultjainak a versenyhatóság javasolja a szelektív hulladékgyűjtési rendszer átalakítását, hogy a sztirol és polisztirol csomagolóanyagokat a lakosság több helyen kényelmesen és díjmentesen le tudja adni - áll a közleményben.
A jogalkotók számára a versenyhatóság azt javasolta, hogy a lakás- és épületfelújítási támogatásokkal biztosítsanak stabil keresletet a hőszigetelő termékekre, ezzel kiküszöbölhetők az esetleges szélsőséges keresleti ingadozások - írták.
(MTI)