A pápa James Martin atyának: „Cselekedj úgy, mint Jézus, aki mindenkihez közel állt”

Ferenc pápa – 2022. augusztus 5., péntek | 9:55

Ferenc pápa válaszolt a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyek lelkigondozásával foglalkozó jezsuita atya levelére. Arra buzdítja az amerikai papot, hogy folytassa a találkozás kultúrájának kialakítását, amely ráébreszt bennünket, hogy több dolog köt össze minket, mint amennyi elválaszt.

„Arra buzdítalak, hogy továbbra is dolgozz a találkozás kultúráján, amely csökkenti a távolságokat és gazdagít bennünket a különbözőségeinkkel, éppen úgy, ahogy Jézus tette, aki mindenkihez közel került.” Így fogalmaz rövid válaszában Ferenc pápa az LMBT-személyek között apostolkodó James Martin jezsuita atya levelére, amelyet az idén megtartott Outreach 2022 rendezvény alkalmából küldött. Az amerikai jezsuita egy tweetben tette közzé a pápa üzenetét.

A katolikus LMBT-személyeket szolgáló jezsuita pap levélben tájékoztatta a pápát az éves Outreach, vagyis az LMBT!-katolikusok lelkipásztori ellátásával foglalkozó konferencia eredményéről, amelyet június 24-én és 25-én tartottak a New York-i Fordham Egyetemen, a járvány miatti két év szünet után.

A pápa megjegyzi, hogy a legértékesebb dolog az, ami a személyes találkozások során történik: „Valójában a járvány arra késztetett bennünket, hogy alternatívákat keressünk a távolság áthidalására. Arra is megtanított bennünket, hogy vannak pótolhatatlan dolgok, beleértve a szemtől szembe nézés képességét, még azokkal is, akik másként gondolkodnak, vagy akikkel úgy tűnik, hogy a különbségek elválasztanak vagy akár szembeállítanak bennünket. Amikor leküzdjük ezeket a korlátokat, rájövünk, hogy több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt.” Aztán így folytatja: „Biztosítalak imáimról. Ne hagyd abba az imádkozást értem. Jézus áldjon meg téged és a Szent Szűz vigyázzon rád. Testvéretek, Ferenc.”

Korábban már írt a pápa James Martinnak, akit a Kommunikációs Dikasztérium tanácsadójává nevezett ki 2017-ben, és felkérte, hogy közvetítse Isten „stílusát” az LMBT-személyeknek a „közelség, irgalom és gyengédség” jegyében. „Isten Atya, és egyik gyermekét sem tagadja meg” – hangsúlyozta egy előző levelében Ferenc pápa, aki azt szeretné, hogy egy katolikus LMBT-személy, aki megtapasztalta az Egyház részéről az elutasítást, ne az „Egyháztól jövő elutasításként” értelmezze azt, hanem az „Egyházon belüli emberektől” származó elutasításként, mert az Egyház anya, és minden gyermekét egybegyűjti, megkülönböztetés nélkül. „A szelektív, tiszta vérű egyház nem az Anyaszentegyház, hanem inkább egy szekta” – erősítette meg Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria