eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 1. szombat Tünde
Nyitókép: Pixabay

A nagy ifigeneráció kapusa Debrecenben folytatja pályafutását

Megyeri Balázs igazi világjáró, az U20-as válogatottal vb-bronzérmes volt, a nagyválogatottban egyszer védett.

Az egyszeres válogatott Megyeri Balázs a DVSC labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

A debreceni klub csütörtökön honlapján közölte, hogy a 32 éves kapus előző klubjával szerződést bontott. Az együttesnek így csak a labdarúgóval kellett megegyeznie.

Megyeri a magyar élvonalban a Ferencvárosban mutatkozott be, amelytől 2010 nyarán a görög Olimpiakoszhoz került, a görög élcsapattól öt évvel később ötszörös bajnokként távozott. Később védett Spanyolországban (Getafe), majd Németországban (Greuther Fürth), azt követően pedig volt a görög Atromitosz és a török Göztepe játékosa. Idén januárban Ciprusra került, ahol a közelmúltban bontott szerződést az AEL Limasszollal.

Megyeri 2009-ben tagja volt az U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar együttesnek, a felnőtteknél 2016 őszén a Svédország elleni barátságos mérkőzésen lépett pályára.

Címlapról ajánljuk
BL-döntő: nagy búcsúzók, fantasztikus sorozat – de a Dortmund óriási meglepetésre készül

BL-döntő: nagy búcsúzók, fantasztikus sorozat – de a Dortmund óriási meglepetésre készül

A Real Madrid és a Borussia Dortmund vívja szombat este a londoni Wembley-ben a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírásának döntőjét. A spanyol bajnok és a német Bundesliga ötödik helyezettje. Az a csapat, amelyiket a Manchester City után előzetesen a legesélyesebbnek véltek a címnyerésre, s az, amelynek már a csoportból való továbbjutása is meglepetést keltett, legalábbis a fogadóirodák előzetes esélyszámai alapján. Mégsem mondható, hogy lefutott lenne a finálé.

Hat megrendítő részlet Tompos Kátya interjújából

Hosszú, súlyos betegség után 41 éves korában elhunyt Tompos Kátya. A színésznő-énekesnő 2015 júniusában az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt. A művésznőre a beszélgetés hat, maradandó gondolatokat tartalmazó részletével is emlékezünk.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
Mikor érdemes állást váltani? Vannak árulkodó jelek, amikor nincs mese, lépni kell

Mikor érdemes állást váltani? Vannak árulkodó jelek, amikor nincs mese, lépni kell

Egy átlag amerikai jellemzően 5-7 alkalommal vált munkahelyet karrierje során – legalábbis ez derül ki az USA munkaügyi minisztériumának adataiból. A váltások általában abból fakadnak, hogy az adott személy valamivel nem elégedett a meglévő állásával kapcsolatban, vagy valami újat szeretnél kipróbálni. Gyakran azonban e két tényező keveréke is előfordul. De honnan lehet tudni, hogy eljött az ideje a váltásnak? Ezt járta körül karriertanácsadók és cégvezetők segítségével a worklife.news, amely négy árulkodó jelet sorolt fel, amelyekre érdemes figyelni, ha esetleg munkahelyváltáson törjük a fejünket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×