Nyitókép: SITA

 

A gázfogyasztás csökkentése és hatékonyabb felhasználása az orosz energiától való függés csökkentésének és az orosz agresszió elleni küzdelemnek, valamint a zöld átállás segítésének egyik további lehetősége – véli Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök, aki üdvözli, hogy az Európai Unió egységes és szolidáris maradt a gázügyben.

 

„Ma, Brüsszelben rekordidő alatt újabb megállapodás született, és az EU nagy lépést tett előre a gázfogyasztás csökkentésének ügyében, felkészülve az oroszországi szállítások megszakadásának forgatókönyvére. Az oroszok ugyanis már jelezték a gázszállítás 20 százalékos csökkentést. Ezért a tagországok önként spórolnak meg a következő fűtési időszakban 15 százalékot”

 

– mondta Heger.

 

 hirdetes_810x300  

Heger nagyra értékelte azt is, hogy figyelembe vették azokat a szlovák sajátosságokat is, amelyeket a brüsszeli kollégák az elmúlt napok tárgyalásain intenzíven hirdettek.

 

„Arról volt szó, hogy figyelembe veszik az iparunkat, amelynek jelentős gázfüggő ágazatai vannak, illetve a tárolótartályok magasabb szintjét. Ennek köszönhetően jelentős könnyítést kapunk“

 

– magyarázta a kormányfő.

 

Az uniós országok kedden megállapodtak a földgázfogyasztás korlátozásáról a következő fűtési szezonban. Ennek oka az, hogy a legkritikusabb időszakban egyre nagyobb a kockázata annak, hogy az oroszországi nyersanyagszállítás leáll. Az EU energiaügyi miniszterei elfogadták azt a javaslatot, amely az elmúlt öt év átlagos fogyasztása alapján a földgázfogyasztás 15 százalékos önkéntes csökkentését irányozza elő az augusztustól március végéig tartó időszakban.

 

Megállapodtak a tagállamok az Unió fogyasztást visszavágó gáztervéről. Szlovákia nevében Sulík is támogatja

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.