Az uniós gázfogyasztást korlátozó rendelet margójára: a szolidaritás ezúttal azt jelenti, megszerezni a másik ország készleteit

Nyitókép forrása: EUractive.com

Joggal tette fel a kérdés Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján, hogy vajon miért segít a szűkös gázkészletekkel rendelkező tagállamon, ha a nagyobb tartalékkal rendelkező országok csökkentik fogyasztásukat. Az egyik lehetséges válasz szerint kommunikációs tűzoltásról van szó, hogy egyes nyugati vezető politikusok ne bukjanak bele az önhibából súlyosbított energiaválságba. A másik válasz – az életszagúbb – szerint az EU így akart lehetőséget teremteni, hogy egyes országok hozzáférjenek más országok gázkészleteihez.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen lépést az Európai Bizottság közvetlenül, direkt rendelettel nem eszközölhetett ki, mert jóval több ellenzője lett volna az ötletnek.

De nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az uniós terv múlt hét szerdán történő kiszivárgása napján a balliberális Euractiv.com már arról cikkezett, hogy a tagállamok készleteinek egymás közötti megosztásán jelenti „Európa egységének kulcsfontosságú” eleme.

   

„Szakpolitikai szinten a szolidaritás azt jelenti, hogy azoknak, akiknek a legtöbb gázra van szükségük, mint például a háztartások és a kritikus infrastruktúrák, hiány idején gázt kell kapniuk uniós szomszédaiktól”

Az idézet azért érdekes, mert megmutatja, hogy a nyugati mainstream sajtó hogyan tett egyenlőségjelet a szolidaritás és más országok gázkészletének megszerzése közé. Bár az említett portál szerkesztői sem merték leírni a „háztartások és kritikus infrastruktúra” ebben az esetben elsősorban Németország, Hollandiát és Ausztriát jelenti, amely országok gazdasági megroppanása maga alá gyűrhetné az eurót is. Egyébként hasonló, mesterkélt narratívát használ az uniós rendelet legnagyobb haszonélvezője, Németország gazdasági miniszter, Robert Habeck is.

Mivel azonban a gáztárolók központi újraelosztását a Bizottság inkább meg sem kísérelte, egy köztes megoldás jöhetett csak szóba: kötelezni a fogyasztáscsökkentésre a tagállamokat, hogy minél több maradjon a készletekből. Ettől kezdve pedig már a tagállamokon a sor, hogy egymás közt megállapodjanak. A választók előtt pedig (ők legalább így vélhetik) elég az uniós döntéshozókra mutogatni, meg az egységes uniós álláspont fontosságát hangsúlyozni.

Itt érdemes kiemelni, hogy nem sokkal Brüsszel tervének nyilvánosságra kerülése után Eduard Heger szlovák miniszterelnök azzal érvelt burkoltan a javaslat mellett, hogy „Szlovákiának nem csak gázra, hanem piacra” is szüksége van, példaként pedig Németország gazdaságához fűződő kapcsolatokat említette. Ez elég egyértelműen arra utal, hogy a gázfogyasztás korlátozása csak az első lépés, amely után a gázzal kevésbé rendelkező országok kisegítése jön.

Ma Európában mindössze hat „szolidaritásról” szóló országközi megállapodás van, mindegyik idén, az orosz-ukrán háború kitörése miatt köttetett. Szlovákia és Magyarország egyetlen ilyen megállapodással sem rendelkezik.

Magyarország éves gázfogyasztásának 27 százalékát sikerült betárolnia, Szlovákiának 43 százalékát (az uniós megszorítást támogatás szlovák gazdasági miniszter, Richard Sulík korábbi állítása szerint 49 százalékon állunk, de ezt a hivatalos AGSI adatok nem támasztják alá). Németországban ez az arány csak 16,2 százalék, az európai átlag pedig 17,85 százalék.

A „szolidaritás” kifejezést 19-szer is használó uniós rendelet esetéből is jól látszik, hogyan bújtatják a nagy uniós tagállamok nemzeti érdekeiket az egység és szolidaritás jelszavai mögé. Hasonlót láthattunk egyébként a 2015-ös migránsválság kapcsán is…

Körkép.sk