Összeütközött két busz és egy személyautó Észak-Nigériában, a súlyos balesetben legalább harmincan meghaltak - jelentette be a nigériai közlekedésrendészet egyik képviselője pénteken.
A Kaduna államban, helyi idő szerint csütörtökön történt tragédiát gyorshajtás és gondatlan előzés okozta - mondta el a Hszinhua kínai hírügynökségnek a szövetségi közúti biztonsági vállalat segédparancsnoka telefonon.
Az ütközés következtében a járművek lángra kaptak, a halálos áldozatok nagy része az így keletkezett tűzben vesztette életét. A sérülteket azonnal a közeli kórházba szállították, pontos számukat azonban nem közölték.
A segédparancsnok beszámolt róla, hogy a rendőrség nagy erőkkel dolgozik azon, hogy információt szerezzen a buszok utasairól, és így azonosítani tudják a halottakat, azonban hozzátette, hogy sokan a felismerhetetlenségig megégtek.
Nigériában gyakoriak a közúti balesetek. Ennek hátterében az utak túlterheltsége, a rossz útviszonyok és a felelőtlen vezetés áll.
(MTI)