Heger: Az EU-nak a gáz kapcsán figyelembe kell vennie az országok lehetőségeit

eduard heger k
Pozsony |

Szlovákia egy erősen ipari ország, miközben a gazdaságunk gerincét egy olyan iparág képezi, amely bizonyos mértékben a gáztól függ. Ezért fontos, hogy az Európai Unió minden intézkedése figyelembe vegye az egyes országok kiindulópontjait.

Ezt Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő jelentette ki pénteken, miután találkozott Zuzana Čaputová államfővel. A kormányfő telefonon tárgyalt a cseh kormányfővel és Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.

„Tegnap telefonon beszéltem Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, de Petr Fiala cseh kormányfővel is, mivel most Csehország vezeti az Európai Tanács elnökségét. Beszéltünk a jelenlegi helyzet alakulásáról, ahogy arról is, mire számíthatunk, és milyen lehetőségeink vannak” – mondta Heger.

A kormányfő az egyes országok közötti szolidaritás fontosságáról beszélt. Szlovákia ugyanis mint közép-európai ország, erősen függ az orosz földgáztól, és ha nem működik együtt más országokkal, akkor nincs lehetősége alternatív gázszállítmányokhoz jutni.

Heger szerint problémát jelent, hogy már hosszú ideje elhanyagolták az alternatív energiaforrásokat, amelyek helyettesíthetnék az orosz fosszilis üzemanyagokat. A kormányfő szerint ez a helyzet 2006 óta áll fönn, amikor kormányszinten is foglalkoztak a kérdéssel. „Természetesen ezt a lemaradást nem tudjuk behozni holnap reggelre, de megteszünk mindent ennek érdekében” – tette hozzá a kormányfő.     

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?