Nyitókép: Körkép.sk/KPA

 

Igazi futballünnepre készül a Komáromi FC. Pénteken a felnőtt csapat bajnokiján szurkolhatnak a nézők, hétvégén pedig az U14-es nemzetközi Summer Cup mérkőzéseit izgulhatják végig a Pintyőkeligetben.

 

Nem ez lesz az első nyári utánpótlás-kupa, hisz 2019-ben az akkori U13-as korosztályos csapatoknak már megrendezték a komáromiak a MOL Summer Cup-ot. Most azonban az U14-es csapatoké a főszerep nyolc csapat – három szlovákiai, két magyarországi, egy székelyföldi, egy vajdasági és egy cseh – részvételével.

 

Szombaton 8:45-kor a megnyitóval veszi kezdetét hivatalosan a torna. Egy két órás ebédszünet beiktatásával 9:00-tól 17:00-ig zajlanak majd a csoportmérkőzések. Másnap délelőtt kerül sor a kieséses szakaszra, majd délután már a helyosztókat rendezik meg.

 

 hirdetes_810x300  

A díjátadóra előreláthatólag 17:15-től kerül sor.

 

A torna résztvevői:

 

KFC Komárno (SVK) – rendező

FK DAC 1904 Dunaszerdahely (SVK)

ŠK Slovan Bratislava (SVK)

Puskás Akadémia FC (HUN)

Győri ETO FC (HUN)

FK Csíkszereda (ROU)

Bačka Topola / Topolya (SRB)

MFK Vítkovice (CZE)

 

Programon a felnőtt csapat bajnokija is

 

A komáromi futballhétvége már péntek délután kezdetét veszi, hisz 17 órától a KFC felnőtt férfi csapata játszik bajnokit a Pintyőkeligetben. A múlt heti, szintén hazai győzelem után ezúttal a Fortuna Ligából kieső FK Pohronie csapatát fogadják a lilák. A találkozó azért is érdekes lesz, mert a felkészülés során is megmérkőztek a csapatok, akkor a garammentiek győzelmével zárult a találkozó. Remélhetőleg ma revansot vesznek Radványi Miklós védencei, és újabb három pontot zsebelnek be a komáromiak.

 

 

A találkozó, melyen már az U14-es torna csapatai is ott lesznek a lelátón, 17 órakor kezdődik. Azok a szurkolók, akik nem tudnak a KFC lelátóin szurkolni, otthonuk kényelméből is élőben követhetik a találkozót, melyet a televízióban a JOJ sportcsatornája, valamint az interneten a nike.sk közvetít.

 

Körkép.sk/KPA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!