Kárpátinfo.net


Megosztás


A Mikolajivi Katonai Regionális Közigazgatás csaknem 100 bejelentést kapott a légicsapások állítólagos irányítóiról.

A Korrespondent.net közlése szerint Vitalij Kim, a Mikolajivi Megyei Katonai Adminisztráció vezetője egy július 21-i, csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a város hatóságai a nap folyamán csaknem 96 bejelentést kaptak a légicsapások állítólagos irányítóiról.

A legtöbb állampolgár visszautasította a jutalmat, mert csak segíteni akar.

Elmondása szerint eredmény egy-két héten belül lesz, mert az ellenséges ügynökök azonosítása nem egy napot vesz igénybe.

"Azt mondom, hogy nagyon jók a visszajelzések. A legtöbben azért utasítják vissza a pénzt, mert csak segíteni akarnak, és ezen a csatornán információt adnak a lehetséges kollaboránsokról és irányítókról.

Ezeket az információkat feldolgozzuk”

– mondta az adminisztráció vezetője.