Több ezer tüntető rohamozta meg szombaton Colombóban a Srí Lanka-i elnök rezidenciáját és hivatalát az ország hét évtizede tartó legsúlyosabb gazdasági válsága miatt hónapok óta növekvő közfelháborodás közepette.
A helyi NewsFirst hírcsatorna felvételei alapján néhány tüntető Srí Lanka-i zászlókkal és sisakokkal a kezében be is hatolt az elnöki rezidenciára. A felvételek alapján az elnöki titkárság kapuit is betörték a tüntetők és behatoltak az épületbe. A titkárság előtt hónapok óta ülősztrájkot tartottak. A karhatalmi erők egyik helyszínen sem tudták visszatartani az elnök lemondását követelő jelszavakat skandáló tömeget.
Két védelmi minisztériumi forrás a Reuters hírügynökségnek adott tájékoztatása szerint Gotabaja Radzsapaksza elnököt már pénteken biztonságos helyre szállították a hivatalos rezidenciáról a hétvégére tervezett gyűlés előtt.
Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök szombatra rendkívüli pártvezetői értekezletet hívott össze, hogy megvitassák a helyzetet és gyors megoldást találjanak. Felkérte egyúttal házelnököt is, hogy hívja össze a parlament rendkívüli ülését - közölte hivatalának közleménye. A Reuters hírügynökség értesülése szerint a miniszterelnököt szintén biztonságos helyre szállították.
A közösségi médiában látható élő közvetítések szerint az elnök rezidenciáján hogy több száz tüntető - néhányan zászlókba burkolódzva - Radzsapaksza elleni jelszavakat kiabálva zsúfolódtak be a szobákba és folyosókra. A felvételek szerint az épület előtt is több százan tolongtak. Biztonsági őrök nem voltak láthatóak.
A 22 millió lakosú szigetország súlyos devizahiánnyal küzd, nehezen jut hozzá az alapvető üzemanyag-, élelmiszer- és gyógyszerimporthoz, és az 1948-as függetlenség óta a legsúlyosabb gazdasági válságba sodródott.
A válság az után érte el az országot, hogy a koronavírus tönkretette az idegenforgalomtól függő gazdaságot, és csökkentette a tengerentúli munkavállalók hazautalásait, amit a hatalmasra duzzadt államadósság tovább súlyosbított. Az emelkedő olajárak és a műtrágyák behozatalának tavalyi tilalma pedig a mezőgazdaságot tette tönkre.
Frissítés: Kész lemondani a Srí Lanka-i miniszterelnök
Beleegyezett, hogy lemond tisztéről Ranil Vikrmeszinghe Srí Lanka-i miniszterelnök - jelentették be szombaton a szigetországban.
Vikremeszinghe szóvivője, Dinuk Colambadzse közölte, hogy a miniszterelnök kész benyújtani a lemondását, ha valamennyi párt megegyezik egy új kormány megalakításában.
Colombóban szombaton több ezer tüntető rohamozta meg az elnök fővárosi rezidenciáját és hivatalát az ország hét évtizede tartó legsúlyosabb gazdasági válsága miatt hónapok óta növekvő közfelháborodás közepette.
A parlamenti pártok vezetői az elnöki palota ostroma után találkozót tartottak, és az államfő és a miniszterelnök lemondását követelték - írta a Twitteren Rauff Hakím ellenzéki törvényhozó. Hozzátette: konszenzusra jutottak, amely szerint átmenetileg a parlament elnöke tölti be az miniszterelnöki tisztséget és dolgozik egy új kormány megalakításán.
A Srí Lanka-i gazdaság összeomlott, a zűrzavarban India és más országok segítségéből próbálnak boldogulni, míg az ország vezetői hitelmegállapodásról próbálnak tárgyalni a Nemzetközi Valutalappal. A gazdasági válság következtében számos alapvető árucikk hiánycikk lett, az emberek csak nehezen tudnak élelmiszert, üzemanyagot és más szükséges dolgot vásárolni.
A gazdasági válság miatt hónapok óta tüntetések vannak, amelyek miatt megrendült az országot az elmúlt két évtized nagy részében vezető Radzsapaksza család hatalma. Az elnök bátyja, aki a miniszterelnöki tisztséget töltötte be, májusban heves tüntetések után lemondott, másik három Radzsapaksza korábban távozott a kabinetből.
Vikremeszinghe májusban került a kormány élére azzal a feladattal, hogy kivezesse az országot a válságból.
A szombati tüntetésekben legalább harmincnégy ember, közöttük két rendőr sérült meg.
2. frissítés: Fürdés után felgyújtották a rezidenciát
Megrohamozta és felgyújtotta a tüntető tömeg szombat este a Srí Lanka-i miniszterelnök rezidenciáját - közölte a rendőrség és a kormányfő környezete.
A tüntetők néhány órával azután hatoltak be a kormányfői rezidenciára, hogy Ranil Vikremeszinghe közleményben jelentette be, hogy kész lemondani, ha megalakul az új kormány.
Korábban a tüntetők megrohamozták Gotabaja Radzsapaksza elnök hivatalát és rezidenciáját is. A Facebookon élő közvetítésben látni lehetett, amint a több száz tiltakozó - sokan nemzeti zászlóba burkolózva - tolongott az épület helyiségeiben. Egyesek az uszodában úsztak, mások az elnöki ágyon és szófákon ültek.
 
Radzsapaksza pénteken hagyta el a hivatalos rezidenciát elővigyázatosságból a hét végére tervezett tüntetések miatt. Tartózkodási helye nem ismert.
Ranil Vikremeszinghe hivatala közölte, hogy a tiltakozók szombat este betörtek a kormányfő colombói házába.
A politikus biztos helyen tartózkodik - tudta meg a Reuters brit hírügynökség.
A kormányfő előzőleg közleményben jelentette be, hogy le fog mondani, amikor valamennyi párt megegyezik az új kormányban.
"Országunkban ma üzemanyagválság és élelmiszerhiány van, itt van a Világélelmezési Program vezetője, és több kérdést is meg kell vitatnunk a Nemzetközi Valutaalappal. Ugyanakkor ha ez a kormány lemond, másik kormánynak kell jönnie" - írta Vikremeszinghe.
A miniszterelnök elmondta: közölte Gotabaja Radzsapakszával, hogy valamennyi párt részvételével javasol nemzeti egységkormányt alakítani, de nem mondott semmit az elnök álláspontjáról.
A Sziraza kereskedelmi televízió közölte, hogy legalább hat alkalmazottját, közöttük négy riportert kellett kórházba vinni, miután a rendőrség bántalmazta őket, amikor Vikremeszinghe házának ostromáról tudósítottak.
A Srí Lanka-i Orvosi Tanács, az ország legmagasabb rangú szakmai szervezete figyelmeztetett, hogy az ország kórházai minimális forrásokkal működnek, és nem lesznek képesek kezelni a sebesült tüntetők tömegét.
A rendőrség péntek este kijárási tilalmat vezetett be Colombóban és több más nagyvárosban, de szombat reggel a jogászok és ellenzéki politikusok által jogellenesnek nevezett intézkedést visszavonta.
A tiltakozó megmozdulások során legalább harminckilenc ember sebesült meg és került kórházba, közöttük két rendőr - közölték kórházi illetékesek.
Japa Abejvardena parlamenti elnök Radzsapakszához intézett levelében közölte, hogy a pártok vezetőinek tanácskozásán több döntés is született, így követelik az elnök és a miniszterelnök mielőbbi lemondását, a parlament hét nap alatt ideiglenes államfőt választana.
Az ügyvezető elnök alatt a mostani parlament új miniszterelnököt és ideiglenes kormányt nevezhet ki - közölte a házelnök a hivatala által közzétett levélben.
Ezt követően meghatározott időn belül megtörténhet az új parlament megválasztása - tette hozzá.
Több ellenzéki párt vezetője is lemondásra szólította fel Radzsapakszát.
A 22 milliós indiai-óceáni szigetország súlyos devizahiánnyal küzd, emiatt akadozik az üzemanyag-, az élelmiszer- és a gyógyszerimport, az ország a függetlenség éve, 1948 óta most éli át a legsúlyosabb gazdasági válságot.
A válság azután következett be, hogy a Covid-19-járvány súlyos károkat okozott az ország turizmustól függő gazdaságának.
3. frissítés: Az elnök is lemond
Az esti órákban bejelentették, hogy jövő szerdán lemond az elnök.
Gotabaja Radzsapaksza elnök jövő szerdán lemond - közölte Japa Abejvardena házelnök, akit az államfő videofelvételen tájékoztatott lemondási szándékáról. Az elnök egyelőre még nem nyilatkozott személyesen.
"A július 13-ai lemondásra vonatkozó döntés célja a békés hatalomátadás"- közölte Abejvardena.
"Én mindenesetre felszólítom az embereket, hogy tartsák be a törvényt és őrizzék meg a békét" - tette hozzá.
(MTI nyomán)