Mire költhetem az otthonfelújítási támogatást? Napelem, hőszigetelésre is!

Egy felmérésből kiderült, hogy mire költenék az otthonfelújítási támogatást a magyarok.

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Több mint 125 ezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, eddig több mint 205 milliárd forint támogatást ítéltek oda az igénylőknek – közölte Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán megosztott, a kormany.hu-n megjelent közleményben. A közlemény szerint a nagy igénylésszám és a már leszerződött állami támogatások összege is azt bizonyítja, hogy az otthonfelújítási támogatás hathatós segítséget nyújt a családoknak, hiszen mára csaknem félmillió ember élhet Magyarországon olyan otthonban, amelyet állami támogatás igénybevételével újított fel a család. Magyarország eddigi legnagyobb otthonfelújítási programját a kormány 15 hónapja indította el – emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve: tavaly óta a gyermekes családok nemcsak új otthonuk megvásárlásához, építéséhez, hanem meglévő otthonaik felújításához is vissza nem térítendő állami támogatást és kedvezményes kamatozású hitelt kaphatnak.

Mire költenék a pénzt? 

Az újHÁZ Centrum átfogó felmérést készített még tavaly, melynek legfőbb célja az volt, hogy betekintést nyújtson a fenntartható építőipari megoldások megítélésébe, valamint az igénybe vehető állami támogatásokkal kapcsolatos tájékozottságba. A megkérdezett magyarok többsége (82%-a) költségesnek tartja a zöld megoldások (pl. napelemes rendszerek) integrálását, mégis a válaszadók több, mint felének (54%-ának) fontos szempont az építkezések, felújítások alkalmával a környezettudatosság. Közülük 7% nyilatkozott úgy, hogy a környezetvédelem elsődleges szempont az építkezés, felújítás során.

Napelemes rendszerek telepítése, cseréje

A felmérésből az is kiderült, hogy melyek a legnépszerűbb alkalmazott, vagy alkalmazni kívánt fenntartható építészeti-, illetve energetikai megoldások. A környezetbarát energetikai technológiák közül egyértelműen a napelem-telepítés (91%) volt a legnépszerűbb, de sokan választanák a hőszigetelést (87%), napkollektor telepítését (79%) vagy hőszivattyú rendszer kialakítását.

Ajánlott tartalom

150 ezer forintos napelemes rendszerek kezdtek el terjedni

Az erkélyre szerelhető napelemek már 150 ezer forinttól elérhetők a piacon.