(Fotó: Csonka Ákos)

A Csemadok Zselízi Alapszervezete részt vesz egy olyan határon átívelő, Interreg területi akcióterv projektben, ami kimondottan az időskori aktivitást célozza meg szakmailag felpezsdíteni. A RE-START akcióterv keretén belül megvalósuló RE-BIRTH projekt (SKHU/1802/3.1/040) részeként több rendezvény valósul meg, javarészt mentálhigiénés és életvezetési tanácsadó szakemberek foglalkozásai által, de közösségi rendezvényeket és tematikus tanulmányutakat is terveznek a szervezők.

A projekt fő koordinátora és lebonyolítója Cserba Gabriella, a zselízi alapszervezet alelnöke.

Az első ilyenre június 24-én került sor a zselízi Magyar Házban, ahol Hancko Veronika életvezetési tanácsadó tartott foglalkozást több mint 25 résztvevő interaktív bekapcsolódásával. A rendezvényt a Csemadokkal sok téren szorosan együttműködő Sacher Polgári Társulás bonyolította le technikai szempontból.

(Fotó: Csonka Ákos)

Köszöntőjében Sárai András, a Csemadok Zselízi Alapszervezetének elnöke hangsúlyozta,

milyen fontos a mentális egészség és frissesség, illetve az aktivitás időskorban is.

„Az alapszervezetünk nagyon széleskörű tevékenységet fejt ki, munkásságának gerincét az aktív fiatalok mellett a nagyon hálás és támogató szépkorúak alkotják. Azért tartottuk jó ötletnek bekapcsolódni ebbe a projektbe, mert szerettük volna idősebb korú barátainknak kifejezni megbecsülésünket azzal, hogy szakemberek irányításával mutatjuk meg, hogyan kell tudatosan aktív időskort élni.”

Sárai után Csenger Tibor kapott szót, aki Nyitra megye alelnökeként, az Interreg projektek monitoring bizottságának tagja, így ő mutatta be a szóban forgó projektet is.

Hancko Veronika pedig nem egyszerű előadást tartott, hanem interaktív műhelymunkát irányított, ahol a résztvevők tevékenykedésére helyeződött a hangsúly. A foglalkozás fő tematikája az időskori vidámságra, játékosságra való törekvés koncepciója volt.

(Fotó: Csonka Ákos)

A kiváló hangulatú rendezvény végül egy kötetlen beszélgetéssel ért véget, miközben a résztvevők elfogyasztották a frissítőket (szendvics, pogácsa, rétes, limonádé).

A következő foglalkozásra július 15-én kerül sor, július 9-én pedig tematikus kirándulásra indulnak Bernecebarátiba, Nagybörzsönybe és Ipolyszalkára. A helyszíneken megtekintik a települések nevezetességeit, tájházakat, kézműves udvarokat.

Bővebb információ a programról: www.skhu.eu , az akciótervről pedig awww.restart-skhu.eu honlapon érhető el.

(Csonka Ákos/Felvidék.ma)