Desiderio desideravi – Ferenc pápa apostoli levele a liturgia szépségéről

A II. vatikáni zsinat vonatkozó konstitúciói már rámutattak a liturgikus szertartások mély jelentésére. Ferenc pápa most kiadott, 65 pontból álló apostoli levele merít az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2019 februárjában tartott plenáris ülésének eredményeiből. A Traditionis custodes kezdetű motu propriót követi, hangsúlyozva az egyházi szeretetközösség jelentőségét a zsinat utáni liturgikus reform rítusa körül. Nem új instrukcióról vagy irányelvről van szó, meghatározott normákkal, hanem inkább arról, hogy megértsük a liturgikus szertartás szépségét és evangelizáló szerepét.

Hagyjunk fel a vitákkal és hallgassuk meg, mit mond a Szentlélek az Egyháznak! Őrizzük meg a szeretetközösséget, csodálkozzunk rá a liturgia szépségére!

– buzdít levelében a pápa.

A keresztény hit csak akkor hiteles, ha találkozik az élő Jézussal. A liturgia pedig biztosítja nekünk ezt a lehetőséget. Nekünk nem az utolsó vacsora halvány emlékére van szükségünk, hanem arra, hogy ott legyünk azon találkozón. A Sacrosanctum concilium kezdetű zsinati konstitúció azért fontos, mert újra fölfedeztük általa a liturgia teológiai értelmét – állapítja meg Ferenc pápa, majd hozzáteszi, azt szeretné, hogy a keresztény ünneplés szépségét és az egyházi életben való velejáróit ne torzítsa el egy felszínes és leegyszerűsítő értékítélet, vagy ami még rosszabb, ne használják azt semmiféle ideológiai szemlélet eszközéül. „Az eucharisztikus áldozatban való részvétel nem egy olyan eredmény, amivel dicsekednünk kellene Isten és testvéreink előtt. A liturgiának semmi köze az elvont moralizmushoz, hanem az Úr húsvétjának ajándéka, amely, ha engedelmesen befogadjuk, megújítja életünket. Az utolsó vacsora termébe azért lépünk be, mert érezzük a vágyat, hogy az Úrral együtt ünnepeljük a húsvétot.”

A lelki világiasságból úgy tudunk kigyógyulni, ha újra felfedezzük a liturgia szépségét. Ez azonban nem merül ki a rituális esztétikum keresésében, ami csak a külső formára összpontosít és kipipálja a kötelező rituálékat. Nyilvánvalóan ez a megállapítás semmiképpen nem az ellentétes magatartás jóváhagyása, ami az egyszerűséget összekeveri a slampos banalitással, a lényegest a tudatlan felületességgel, a rítus konkrét végzését a szélsőséges, gyakorlati funkcionalizmussal. A liturgia minden szempontjára oda kell figyelni, legyen az a helyszín, az idő, a gesztusok, a szavak, a tárgyak, öltözékek, énekek, zene – hogy minden elemet tiszteletben tartsunk. Ha ezt betartjuk, akkor nem fosztjuk meg a hívő közösséget attól, ami jár neki, vagyis az Egyház által meghatározott rituális módon ünnepelt húsvéti misztériumtól – mutat rá a Szentatya.

Hogyan tudjuk újra megélni a liturgia szépségét a maga teljességében? Ferenc pápa a mai posztmodern eltévelyedés, az individualizmus, a szubjektivizmus, az elvont lelkiség kihívásaival szemben arra szólít, hogy térjünk vissza a nagy zsinati konstitúciókhoz, amelyek elválaszthatatlanok egymástól. Leegyszerűsítenénk a kérdést, ha a liturgia körüli feszültségeket a rituális forma iránti érzékenységek puszta különbözőségeként fognánk föl. A probléma elsősorban egyháztani jellegű. A rítusról szóló vita tehát különböző egyházfelfogásokat takar. Romano Guardinire utalva a pápa megállapítja: a rítus és a szöveg reformja nem sokat segít, ha nem társul mellé liturgikus képzés. Ez főként a szemináriumokban lényeges. A lelkipásztori tevékenység a maga egészét tekintve nem annyira programok és projektek eredménye, hanem akkor működik, ha a közösség életének középpontjába a vasárnapi szentmisét helyezzük, mert az a kommúnió alapja.

Meg kell tanítani a jelképek értelmezését, ami egyre nehezebben megy a modern embernek. Ennek egyik módja a szentmise túlzások nélküli művészi gondozása, de ne feledjük, hogy a rítus sosem öncélú norma, hanem mindig egy magasabb érvényű valóságot szolgál, amit őrizni kíván. Kiemelt helye van a csöndnek, mely a bűnbánatra a megtérésre indít, megnyit az Ige hallgatásának és az imádságnak, felkészít Krisztus teste és vére imádására – hangsúlyozza Ferenc pápa.

A keresztény közösségek általában a plébános celebráló stílusát élik meg, ami sokféle lehet. Kerülendő a pápa szerint a merev szigorúság vagy a túlzott kreativitás, a spiritualizáló miszticizmus vagy a gyakorlati funkcionalizmus, a kapkodó sietség vagy a mesterkélt lassúság, a pongyola elhanyagoltság vagy a túlzott finomkodás, az erőltetett nyájasság vagy a szertartásos hajthatatlanság. Mindezen modellek egy tőről fakadnak: a túlzott szereplési vágyból, amit a média által közvetített szertartások felerősítenek. A szentmise bemutatása ezzel szemben az Isten szeretetében való megmártózás.

Ferenc pápa levele végén minden paphoz, püspökhöz, diakónushoz, szemináriumi elöljáróhoz, a teológiai fakultáson oktatókhoz, katekétákhoz fordul: arra kéri őket, segítsék Isten szent népét meríteni a keresztény spiritualitás első forrásából, hogy az Egyház a különböző nyelveken ki tudja fejezni az egységet, amelyet Szent VI. Pál és Szent II. János Pál a római misekönyv és a zsinati reform alapján meghatároztak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír