eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tart a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. szeptember 18-án. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Keresztény Újságírók Nemzetközi Konferenciája főszervezőjeként 5 millió forintot adományoz a Magyar Ökomenikus Segélyszervezetnek az iraki veszélyeztetett helyzetben lévő keresztény közösségek támogatására.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Menczer Tamás: újra van víz mindenhol Solymáron

Szombat reggel Solymár minden részén volt és jelenleg is van víz - jelentette be Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a településen tartott sajtótájékoztatóján.

Menczer Tamás az MTI-hez eljuttatott hangfelvétel szerint a sajtótájékoztatón azt mondta, a problémát a szakemberek szerint nem a vízhiány okozta, hanem a megnövekedett fogyasztás, ami miatt a "hálózat nem tudta a vizet a megfelelő ritmusban utántölteni a tározóba".

A problémát egyrészt négy, 8 köbméteres vízszállító autóval kezelték, amelyek most is dolgoznak. Eezek közül kettőt a szolgáltató, kettőt a Magyar Honvédség biztosított. A vízszállítók - amelyek éjjel-nappal dolgoznak - egy óra alatt 32 köbméternyi vizet tudnak a tározóba vinni - tette hozzá.

Menczer Tamás úgy folytatta, másrészt pedig "megfeszítették" a rendszert, ami azt jelenti, hogy különböző terelésekkel, irányításokkal, nyomásnöveléssel, vagyis "vízkormányzással" érték el, hogy újra legyen víz a település minden pontján.

Az országgyűlési képviselőt arról tájékoztatták, hogy a Solymárt ellátó négy víztározó közül egynél szivárgást észleltek, de a szakemberek szerint ez nem nagy mértékű, a problémát elhárítják, így a környéken továbbra is van víz.

Menczer Tamás úgy fogalmazott, hogy mivel a nehéz helyzet nem múlt el Solymáron, nem tudja azt megígérni, hogy a vízellátás folyamatos lesz a településen. "Az elsődleges célunk az, hogy krónikus vízhiány Solymáron többet ne alakuljon ki, tehát ne forduljon az elő, hogy valaki napokon keresztül nem jut vízhez, és természetesen szeretnénk a vízellátást minél folyamatosabban biztosítani" - emelte ki a politikus.

Beszámolt arról: folynak a tárgyalások a szakemberekkel arról, hogy hogyan lehet a problémát tartósan kezelni. A rövidtávú megoldást egy 500 millió forintos beruházás (egy plusz vezeték kiépítése) jelentené; ez akár a jövő nyárig elkészülhetne. A középtávú megoldás pedig az egész térség vízhálózatának és kapacitásának a rendezése lenne, ami 16 milliárd forintba kerülne - fűzte hozzá.

Az utóbbi beruházás kapcsán megjegyezte, hogy erre a forrás rendelkezésre áll, a szolgáltatóval és a szakemberekkel arról tárgyalnak jelenleg, miként lehetne felgyorsítani a munkálatokat.

Menczer Tamás egy újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, mindenkit, aki a vízkorlátozással érintett valamelyik településen él, arra kérnek, hogy csak a legszükségesebbre használja az ivóvizet. Ezek a települések: Solymár, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Pilisszentkereszt, Budakalász, Pomáz, Szentendre, Pilisszántó, Pilisszentiván és Csobánka.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×