eur:
393.5
usd:
364.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ma választ pártelnököt a Jobbik kongresszusa

Ma tartja elnökválasztó kongresszusát a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

A tanácskozás összehívására azért volt szükség, mert ugyan a küldöttek több mint 70 százalékos többséggel május 7-én újraválasztották a tisztséget 2020 januárja óta betöltő Jakab Pétert, ám ő alig egy hónappal később - frakcióvezetőségének megtartása mellett - lemondott a posztról.

Mára világossá vált, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették kezemből a Jobbik irányítását - indokolta Jakab Péter a június 8-án, közösségi médiaoldalán bejelentett döntését.

A párt sajtóosztálya - eltérően a két hónappal ezelőtti tisztújítástól - mindeddig nem közölte, végül kik kapták meg az elnökjelöltté váláshoz szükséges mértékű támogatást a Jobbik helyi szervezeteitől. Sajtóhírek szerint Ander Balázs alelnök, Gyöngyösi Márton, a Jobbik egyetlen európai parlamenti képviselője és Földi István korábbi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselőjelölt esélyes erre.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×