eur:
394.32
usd:
369.62
bux:
65192.74
2024. április 19. péntek Emma
The doctor prepares a system for transfusion of infusion solutions on a blurred background.
Nyitókép: Natali_Mis/Getty Images

Szakdolgozói kamara: még kezelhető a 25 ezres szakemberhiány

20-25 ezer ápolási szakember hiányzik a magyar egészségügyből – nyilatkozta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke. Balogh Zoltán elmondása szerint intézményi szinten akár tíz dolgozó távozása is nagy problémát jelenthet.

Az elmúlt hetekben történt felmondások száma és aránya nem olyan mértékű, mint amit néhány héttel, hónappal korábban számos szakmai szervezet vizionált, ez főként azzal magyarázható, hogy akinek volt lehetősége – bizonyos pillanatokban –, már távozott az egészségügyből – jelentette ki Balogh Zoltán, aki szerint erre három időszakban volt lehetőség: a pályaelhagyási intézkedések előtt, a szolgálati jogviszonyba történő aláírás, valamint az oltások megtagadásának időszakában.

A MESZK elnöke kiemelte: az egy-egy kórházból távozó 10-20 kolléga komoly fennakadást okozhat intézményi vagy osztályszinten, miközben a nyugdíjba vonuló dolgozók pótlására sem született megoldás az elmúlt két és fél évben. Országosan azt lehet mondani, hogy

az egészségügyben 20-25 ezer olyan ápolási szakember hiányzik,

aki mind az alap-, mind a járó- és mind a fekvőbeteg-szakellátásban teljesített korábban szolgálatot, ami hatalmas nagy létszám – emelte ki.

Mindazonáltal a kamara vezetője úgy véli, hogy ha a következő időszakban meginduló egyeztetéseknél a kormányzat képes lesz kialakítani egy 3-5 évre előremutató perspektívát, és meghozni olyan szükségszerű intézkedéseket, amelyekkel vissza lehet csábítani a távozó kollégákat, illetve amelyekkel vonzóbbá tehető a terület, akkor lehet még kezelni a kérdéskört. Ha ezek az intézkedések, konkrét tervek azonban nem születnek meg, az az ellehetetlenítését okozhatja az egészségügyi ágazatnak – húzta alá a szakértő.

A MESZK rendkívül égetőnek tartaná, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyt szabályozó törvény és annak végrehajtási rendeleteit alakítsák át szakdolgozóbaráttá, továbbá hogy a jelen és következő évek humánpolitikája kerüljön meghatározásra szakdolgozói vetületből. Sürgetőnek tartják a bérek kérdését is, vagyis, hogy legalább három évre legyen prognosztizálva, hogy milyen előmeneteli rendszerrel lehet a munkavállalók kiszámítható jövőképét megteremti. Végül, de nem utolsó sorban a szakdolgozók által végzett feladatoknak, hatásköröknek és kompetenciának a felülvizsgálatát is, hiszen – mint azt Balogh Zoltán magyarázta – ezek adják az alapot ahhoz, hogy milyen munkákat vehetnének át az orvosoktól, amihez a szakdolgozók ellentételezését is hozzá lehet illeszteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egy Tu-22M3 stratégiai bombázó repülőgép lezuhant Oroszország Sztavropoli területén. A négy pilóta katapultált, egyikőjüket még keresik. Az orosz védelmi minisztérium szerint a balesetet technikai probléma okozta. Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó szerint 25 légieszközt semmisítettek meg az Ukrajnával határos régió fölött péntekre virradóra. Néhány épületben kár keletkezett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×