Hogy mindenki megérezze az Egyház szeretetét – Pál József Csaba a családok világtalálkozójáról

Nézőpont – 2022. június 30., csütörtök | 20:36

„Kísérni kell a családokat a házasságkötés után is” – emelte ki Pál József Csaba temesvári megyéspüspök a június 22. és 26. között Rómában megrendezett Családok X. Világtalálkozója kapcsán adott interjújában. A Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa, Somogyi Viktória által készített beszélgetés leírt változatából közlünk részleteket.

Pál József Csaba püspök a Romániai Püspöki Konferencia családreferenseként vett részt és vezette a romániai küldöttséget a római központi rendezvényen, amelyet június 22. és 26. között tartottak. Romániából nagy küldöttség érkezett, összesen 42 fő: húsz szülő, 19 gyerek, két pap és a temesvári püspök; minden egyházmegye képviseltette magát.

„Az első napon előadást hallhattak a résztvevők, majd néhány család tanúságtételét arról, hogy a család a plébániának nem egy »melléklete«. A plébánia ne csak magára koncentráljon, hanem segítse a családokat, hogy családegyház legyenek.

A család lényegében két központú: család és egyházi közösség. Nagy segítség a plébániának, ha a családok így élnek, és a családoknak nagy segítség a plébánia.

Ez volt az egyik lényeges pont” – mutatott rá beszámolójában a temesvári püspök.

Másik fontos gondolatként Pál József Csaba kiemelte:

A családok nem csak tárgyai az evangelizációnak, hanem ők maguk is evangelizálnak.

Bizonyos szempontból még gyerekcipőben jár ezen a téren az Egyház, de ebbe az irányba kell elindulni: a család szépségét, értékét kell valamilyen szinten felszínre hozni, és segíteni a családokat, hogy tényleg evangelizálók tudjanak lenni. Nyilván nem annyira csak a szóval, hanem azáltal, ahogyan a gyerekeik, a nagyszülők és a család többi tagjai is magukba szívják a családnak a hitét és életét. Nagyon fontos az, hogy a családban nemcsak a kimondottan vallásos dolgokra koncentrálnak, hanem az evangélium a család egész életét áthatja, és ettől lesz a család szent, ahogyan ezt a világtalálkozó témája is jelzi: A család út az életszentség felé. Bemutattak konkrét példákat is szentté avatott családokról és a családtagjaikról, hogy hogyan élték meg ezt a kisugárzást.”

Pál József Csaba temesvári püspök kiemelt egy másik jelentős gondolatot a családpasztorációval kapcsolatban. „Korábban a fiatalokat próbáltuk felkészíteni a házasságra, három szakaszban: távoli, közeli és nagyon közeli felkészítéssel. Miután megvolt a házasságkötés, elég sokszor magukra hagytuk őket. A világtalálkozón erősen hangsúlyozták, hogy kísérni kell a családokat azt követően is legalább öt–tíz évig, utána pedig kísérni azokat a családokat, amelyek problémákkal küzdenek. Előfordul, hogy esetleg olyan gyermekük született, akit nehezebb nevelni, vagy a család a válás szélére jutott, talán el is váltak. Fontos, hogy ők is megérezzék az Egyház anyai szeretetét.”

Pál József Csaba személyes tapasztalata is az, hogy a családok nem tudnak megállni önmagukban vagy csak nagyon ritkán, hogy élő hittel tudják megélni a családi életet és nevelni a gyerekeiket ilyen szinten.

Ezért nagyon fontos a családi közösséghez való tartozás. Ez nem egy formalitás. Nem elég, hogy tudják, hogy az Egyház szereti őket, ezt meg is kell érezniük.

Az Egyház anyai szeretetét konkrét személyeken, családokon keresztül éreztessük meg velük.”

„Nagyon fontos a különféle helyzetekben levő családokra odafigyelni, az újraházasodottak felé is fordulva” – emelt ki a temesvári püspök. „Velük is meg kell éreztetni az Egyház szeretetét. Egy paraguayi család tanúságtételében hallhattunk arról, hogy ezek a családok eltávolodtak az Egyháztól, de éppen a családközösség által újra közel kerültek hozzá. A gyerekeik most katekézisre járnak, ők maguk is szerepet vállalnak az Egyházban, a különböző tevékenységekben, és boldogok, hogy újra megtalálták a közösséget, az Egyház közösségét és ők azok, akik leginkább tanúságot tesznek a család szentségéről.”

A Családok X. Világtalálkozóján tartott szentségimádás kapcsán a temesvári püspök emlékeztetett a hit örömteli átadására: „Örüljünk annak, hogy Isten jelen van az életünkben, hogy megláttuk, mit tett életünkben, és ezt fejezzük ki örömmel, akkor is, ha sok szenvedés is volt közepette. Fontos, hogy az örömünket a hit szempontjából is tudjuk továbbadni.”

Az interjú leírt változata ITT olvasható; a szöveg alatt pedig meghallgatható a beszélgetés.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó (archív): Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria