Nyitókép forrása: Facebook.com/Jaroslav Naď

 

Szlovákia jelenleg nem feltételezi, hogy a Szlovákia területén szolgáló NATO katonák létszámát a parlament által elfogadott 3000 fős limit fölé emelnék – jelentette ki Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter a madridi NATO-csúcson.

 

A szlovák védelmi miniszter szerint a nyár folyamán a külföldi katonák száma Szlovákiában 1600-1700 főre nő, ezen kívül pedig marad mozgástér a szlovák haderő megerősítésére is. Mint mondta, Szlovákia igényelni fogja a NATO támogatását is a katonai infrastruktúra fejlesztése kapcsán.

 

Naď szerint Szlovákia és Oroszország között a védelmi minisztérium részéről a viszony „fagypontra került”, semmilyen párbeszédet nem folytatnak orosz kollégáikkal a tárcánál. Emlékeztetett, hogy Szlovákia katonai attasékat utasított ki, egyúttal teljesen ki akarja vonni a forgalomból orosz MiG-29-es vadászgépeit.

 

 hirdetes_400x285  

A szlovák miniszter több kétoldalú tárgyaláson is részt vett a NATO-csúcs keretében, találkozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, Christine Lambrecht német védelmi miniszterrel.

 

Ami a katonák szlovákiai „mozgatásával” járó kihívásokat illeti, Naď elmondta, hogy a kormány elfogadta egy konténerlaktanya kialakítását a Lešť területén, részben Szliácsnál, valamint jövőre hasonló beruházásokkal folytatják Nagykemencén (Homonnai járás).

 

Ezen kívül a védelmi tárca intenzíven egyeztet a közlekedési minisztériummal a vasutak kihasználhatóságáról és a belföldi hidak teherbírásáról – mindkettő NATO haditechnika mozgatása kapcsán fontos kérdés.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.