Felhőtlen öröm Isten jelenlétében – Elkezdődött a Balakat szentségimádási hétvége

Hazai – 2022. június 25., szombat | 20:59

A testi és lelki feltöltődés, valamint a Jézussal és egymással való találkozás ünnepe a Balakat (Balatoni Katolikus Találkozó), a Bódi Mária Magdolnáról elnevezett szentségimádási hétvége, melyet idén ötödik alkalommal rendeznek meg Balatonfűzfőn június 23. és 26. között.

A Balakat fiatal főszervezői, Csörgő Borbála, Dobai Ádám, Jánossy Bálint és Török Julianna a helyi plébánossal, Laposa Norberttel közösen készítették elő a találkozó programjait.

Az ország számos pontjáról érkezett, több mint 130 fiatal közül többen már a találkozó nulladik napján, június 23-án, csütörtök délután megérkeztek. Az ötvenórás folyamatos szentségimádás másnap, a templom búcsúnapján, Jézus Szentséges Szívének ünnepén szentmisével kezdődött el, melyet Udvardy György veszprémi érsek mutatott be.

Jézus Szentséges Szívének ünnepe évről évre Isten szeretetére és annak megkérdőjelezhetetlenségére irányítja a figyelmünket. Az ünnepnap olvasmányaiból kitűnik a pásztor képe, aki életét adja juhaiért, aki ismeri övéit, vállára veszi őket, tudja, mitől kell megóvni őket és melyiküknek mire van szüksége. Ismeri övéit és sajátjai is ismerik az ő hangját, ismerik pásztorukat – mutatott rá a szentbeszédben az érsek. – Isten az Ő igéje által is kinyilvánítja számunkra: Ő a pásztor, aki életét adja, aki pásztorol bennünket; ebben a képben ismerhetjük fel Isten önmagát feláldozó szeretetét.

A jó pásztorról szóló történet kapcsán az emberi logika hajlamos arra, hogy összehasonlítsa a kilencvenkilenc bárányt azzal az eggyel, akiért a jó pásztor mindent hátrahagy, hogy az egyet felkutassa és biztonságba helyezze. Okos dolog-e ez a pásztor részéről? Felelős dolog-e hátrahagyni az egyért a többit, igazságos-e a többivel szemben? Ezeket a kérdéseket tesszük fel, valahányszor az emberi logika felől közelítjük meg a kérdést és magunkat is a kilencvenkilenc közé soroljuk.

Nem tudhatjuk azonban, hogy az az egy milyen okból került a közösségen kívülre. Maga hibájából-e vagy máséból, véletlenül-e vagy betegségből fakadóan. Ha azonban fel tudom ismerni önmagamat abban az egyben, aki segítségre, irgalomra szorul, akinek utána megy a pásztor, akit gyógyít, akiről gondoskodik, akkor az előző logika értelmetlenné válik.

Isten feltárja előttünk titkát: élettel ajándékoz meg, mert szeret. Úgy pásztorol, hogy nemcsak az egyet gyógyítja, de rajta keresztül a kilencvenkilencet is.

Ennek a szeretetnek a mással össze nem hasonlítható valósága az Eucharisztia, melyet a szentségimádási hétvégén is ünneplünk. Ebben az áldozatban megtörténik a csoda. És milyen nagyszerű, hogy Isten előtt leborulhatunk, imádhatjuk őt, sőt, ahogy a hétvége mottója is mondja: táncolhatunk előtte, táncolhatunk neki. 

Ez a tánc az örömből fakad, hogy Isten szeret, hogy bízhatok benne. Isten bizalma vesz körül, ő az, aki megment. Örülök felhőtlenül és ez szabadságot is jelent.

Aki örül, az szabad, az nem fél attól, hogy kifejezze ezt akár mozdulataiban, tánccal.

A bizalom, az öröm, a szabadság istendicséret. Az Eucharisztia előtti táncunk pedig – legyen az fizikai vagy lelki – közösséget teremt, ami vonzó lesz mások számára is, hiszen felteszik a kérdést:

Honnan van a bizalmuk, örömük, szabadságuk? Onnan, hogy Isten szeret.

Vállára vesz, bizalmat erősít bennem, gyógyít és éltet – hangzott el a nyitó szentmisén.

* * *

A balatonfűzfői Jézus Szíve-templomban péntektől vasárnapig éjjel-nappal folyamatosan zajló szentségimádásba kapcsolódhatnak be a hívek, az ötven óra pedig imádsághoz, elcsendesedéshez, lelki útkereséshez, Bódi Mária Magdolnához és az idei „Táncojunk az Úrral!” mottóhoz kapcsolódó programokkal egészül ki.

Az idei Balakat teljes programja ITT érhető el.

A szentségimádási hétvége névadója, Bódi Mária Magdolna (1921–1945) egyetlen célnak élt: Krisztushoz akart tartozni. Származása miatt nem csatlakozhatott egyetlen egyházi rendhez sem, azonban szüzességi fogadalmát élete árán is megtartotta. Az 1938-as eucharisztikus világkongresszus kapcsán szervezett lelkigyakorlatos hétvégék egyikén tudatosult Magdiban a vágy, hogy Krisztus jegyesévé váljon. Bódi Mária Magdolna élete utolsó éveinek fontos helyszíne volt Balatonfűzfő, ahol gyári munkásként dolgozott. A balatonfűzfői szentségimádási hétvége ezért róla kapta a nevét.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria