Mikas: Hiába van nyár, újult erővel fertőz a koronavírus

Ján Mikas

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) jelentése szerint a koronavírusos páciensek száma júniusban enyhén emelkedett.

A hatóságok hozzátették, a koronavírus-pozitív minták számának enyhe növekedése azt jelenti, hogy a kórokozó továbbra is a lakosság körében kering, és folyamatosan fejlődik, mutálódik, így az új variánsok megjelenésének kockázata is fennáll.

A nyár vége felé és az őszi hónapokban, a nyaralók visszatérésével és a hidegebb hónapok beköszöntével számítunk a megbetegedések legnagyobb mértékű megugrására

– mondta Ján Mikas országos tisztifőorvos.

Az ÚVZ főként az omikron-mutáció BA.4 és BA.5 alvariánsait követi nyomon – az előbbi a Szlovákiában júniusban szekvenált minták 6,5 százalékát, míg az utóbbi a 19,6 százalékát tette ki.

Mikas közölte, a tüneteket produkáló személyeknek otthon kell maradniuk, orvoshoz kell fordulniuk, és nem szabad veszélyeztetniük környezetüket, amíg fel nem épülnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?