GALÉRIA: Gól nélkül zárult a DAC és a Slovan meglepően „nyugodt” felkészülési meccse

veszelinov

0:0-s döntetlennel ért véget a DAC és a Slovan felkészülési labdarúgó-mérkőzése a MOL Akadémián.

Az első tíz percben szimpatikusan futballozott a DAC és kezdeményezőbb csapat benyomását keltette, viszont ezután a Slovan nagyjából ötpercenként ki tudott dolgozni komolyabb helyzetet. Gól ugyan egyikből sem született, de az első félidőben a Fortuna Liga címvédője a lehetőségek számát tekintve nagy fölényben játszott.

Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője nem aggódta túl a mérkőzést – a hangját alig lehetett hallani a találkozó során, és kizárólag az egészségügyi szünetben állt fel a helyéről. Nem úgy Adrián Guľa – a sárga-kékek trénere megállás nélkül irányította játékosait. Volt is mit mondania, a pozsonyiak ugyanis aggasztóan könnyen helyzetbe tudtak kerülni az első 45 percben. Különösen a Szánthó Regőnek szánt „Regeˮ szót lehetett gyakran hallani a tréner szájából, de a Fradiból jött kölcsönjátékost Križan Richárd, a Slovan palásti védője is megtalálta egy ízben. „Keljé fő, b*zdmegˮ – kiáltott rá bepöccenve egy párharc után, megmosolyogtatva sok jelenlévőt.

A második félidő már picit máshogy nézett ki: a játékrész Szánthó Regő kapufájával indult és Hahn János nagy helyzetével folytatódott. A csapatok alaposan átrendeződtek a sok cserének köszönhetően, Szánthó helyett pedig ezután az új szerződést kapott Nebylának szólt a legtöbb edzői tanács.

A sok új pályára lépő játékos miatt az 50. perctől kezdve taktikailag egyik csapat sem volt túl fegyelmezett, sok volt a pontatlanság és egyre kevesebb a helyzet. Ráadásul – hiába nagy riválisokról van szó – meglepően keveset szabálytalankodtak a felek, a balta arcú slovanos De Kampson kívül senki sem érezte úgy a pályán, hogy rugdalóznia kéne. A meccs vége felé a Slovan részéről Adler mét kihagyta a kihagyhatatlant, de más izgalmas dolog már nem történt.

Arra a kérdésünkre, hogy nem tűnt-e számára túl „nyugodtnakˮ ez a derbi, Hahn János rövid gondolkodás után nemmel felelt. „Igazából mindketten a felkészülés közepén járunk, tegnap nekik is és nekünk is két edzésünk volt. Ennek tudatában még intenzívebb is volt a mérkőzés a vártnál. Ma sem jött össze a gól, de egyre közelebb vagyok hozzáˮ – fogalmazott lapunknak a magyar támadó.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?