„Mindennek forrásánál a kegyelem van” – A 70 éves Erdő Pétert köszöntötték az esztergomi bazilikában

Hazai – 2022. június 22., szerda | 18:01

Hálaadó szentmisén köszöntötték június 22-én az esztergomi bazilikában Erdő Péter bíborost, prímást hetvenedik születésnapja alkalmából. A homíliát Süllei László érseki általános helynök, kanonok mondta.

Az ünnepi eseményen jelen voltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjai, munkatársai, valamint a magyar politikai és közélet képviselői, köztük Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Varga Zs. András, a Kúria elnöke, valamint Áder János volt köztársasági elnök.

Veres András a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjainak nevében mondta el köszöntőjét. A testület elnöke emlékeztetett, hogy az ősegyház tapasztalatának igényéből fogalmazódott meg Szent Pál apostol kijelentése: a püspök legyen feddhetetlen, megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas. „Mi, püspökök, akik küldetést kaptunk erre az apostoli szolgálatra, nap mint nap érezzük, hogy korunk oly sokféle kihívásának kellene megfelelnünk, amelyeknek beteljesítésére valószínűleg egyetlen ember sem képes, így mi sem” – fogalmazott. Felelevenítette, hogy tizenévesen látott a pannonhalmi apátság ebédlőjének falfestményén egy feliratot, amelyet, ha felidéz, mindig megnyugtatja: Non omnia possumus omnes, vagyis Senki nem képes mindenre. A gondviselő Isten viszont az egyéneknek olyan sokféle képességet adott, amelyek birtokában együttesen sokkal nagyobb eredményeket tudnak elérni, mint külön-külön, önmagukban.

Az MKPK elnöke szerint mindenkinek szüksége van segítőkre: „A püspökök számára a papok és az elkötelezett világi munkatársak azok, akik emberi képességeink hiányosságát pótolni tudják. De ilyen segítőink a püspöktestvérek is, akik hozzánk hasonlóan rendkívüli kihívásokkal szembesülnek nap mint nap. Ugyanakkor sajátos karizmákat is adott a szolgálatra meghívó Isten.”

Veres András emlékeztetett arra, hogy a bíboros tíz éven át volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, mely időszakban megtapasztalták és ma is érzik „készségét, amellyel kész segíteni e közösség munkáját, s amely révén a mostani nehéz időkben is szeretné jól végezni Krisztustól kapott feladatát”. A győri megyéspüspök kiemelte továbbá, hogy büszkeséggel tekintenek Erdő Péter bíborosi szolgálatára is, amelyet az egyetemes Egyház javára végez a mindenkori pápa segítségével, mely tapasztalatok gazdagítják a püspöki konferencia munkáját is.

„E sokrétegű feladat végzése közben biztosan erősödik annak még mélyebb belátása is, amit püspökké szentelésekor jelmondatul választott:

»Kezdetben nem volt más, csak a kegyelem.« Mert mindennek forrásánál a kegyelem van, amely segíti az embert szolgálata eredményes végzésében”

– zárta köszöntőjét Veres András, az MKPK elnöke.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papsága és hívei nevében Urbán Gábor atya köszöntötte a hetvenéves bíborost. A rákosszentmihályi Szent Mihály-templom plébánosa kiemelte a főpásztor emberségét és atyai gondoskodását: felidézte, hogy segítséget nyújtott a rossz anyagi körülmények között élő papoknak, illetve az otthonukban és a kórházakban szenvedő beteg testvéreknek. Semmi nem kerülte el a figyelmét, szeretettel gondoskodott róluk, és imádkozott értük.

„Zorán számát dúdolom: »Száz évig élünk, vagy még tovább...« Igen, az ember szeretné életét meghosszabbítani, és valamiképp bele van kódolva még a slágerbe is az az alapvető gondolat, érzés, igazság, amely hitünkből, Krisztus feltámadásának hitéből nyeri a forrását. Szeretnénk élni még tovább. Van bennünk egy nagyobb távlat” – kezdte Süllei László érseki általános helynök – aki húsz éve szolgál a prímási palotában a főpásztor mellett – személyes hangvételű szentbeszédét az Erdő Péter főcelebrálásával bemutatott szentmisén. Süllei László szólt az idő múlásáról, mely félelemmel tölt el bennünket, de hangsúlyozta: „A mai ünnep mégis az örömteli távlatot erősíti bennünk. Ehhez a magasabb perspektívához kapunk ma egy kis segítséget” – fogalmazott, majd felidézett egy régi emléket a főpásztorral kapcsolatban: „A 2002. december 7-ét megelőző napon, péntek délután Paskai László bíboroshoz érkezett vendégségbe Erdő Péter, a rektor (1998 és 2003 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora – a szerk.), a püspök – mint korábban többször is, amikor egy jogi véleményt, egy kongregációi vagy a mai helyes megnevezés alapján a dikasztériumok számára jelentést kellett készíteni. Jött a jogász, akinek könyveit ismertük, akivel egyetemi rektori feladatai miatt sokszor találkoztunk. Akkor még nem lehetett tudni, miért is vezetem fel az egyik főpásztort a másikhoz. II. János Pál pápa 2002. december 7-én nevezte ki egyházmegyénk 83. főpásztorává, aki lassan húsz éve tartja ezt a pásztorbotot.”

Süllei László emlékeztetett, hogy Erdő Péter bíboros a székfoglaló szentmiséjén így fogalmazott: „Az alapvető kérdés: mit tehetünk most együtt, hogy Krisztus szeretetének és békéjének műve bennünk és a világban előrehaladjon?”

„Húszéves kérdés, és erre húsz éve keressük a választ olykor látható, olykor láthatatlan formában; maradandót alkotva, olykor múlékonyat” – mutatott rá a szónok, hozzátéve, már a kérdés is bátorságra vall, mert nem fél megmutatni a világnak az üdvösséghez vezető utat. „A kegyelem szavára épülő élet bontakozik ki előttünk a bíboros szolgálatában” – fogalmazott az általános helynök.

A helynök főpásztori tevékenységén túl méltatta Erdő Péter jogászi és teológiai munkáját, amely a kánonjogász-hallgatók generációi számára szolgált útmutatásul.

Süllei László a szentbeszéd végén átadta Erdő Péter bíborosnak az érsekség ajándékát, amit a munkatársak készítettek számára: egy könyvet, amelynek lapjaira sokan jegyeztek köszönetet, gratulációt. „Csak ez az egyetlen kötet készült belőle, mert személyes, egyedi. A városmisszió képei, a vizitáció fotói, az Eucharisztikus Kongresszus képei mellett az egyházmegye történetét is követi” – mondta Süllei László.

Erdő Péter bíboros, prímás június 25-én tölti be 70. életévét. 47 esztendeje szentelték pappá, 20 éve áll az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye élén.

Forrás:  Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Mudrák Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria