Igor Matovič a fasiszta képviselőknek köszönheti az inflációellenes csomagját

inflacioellenesveto
Pozsony |

Jöhet az inflációellenes csomag, a parlament szoros eredménnyel, de az elnöki vétó megtörése mellett döntött. A koalícióban uralkodó ellentétek főszereplőjévé a fasiszta képviselők váltak, az ő szavazatuk nélkül ugyanis megbukott volna Igor Matovič (OĽaNO) családtámogatási javaslata.

A szavazás végkimenetele az utolsó pillanatig bizonytalan volt, az SaS és a Za ľudí képviselői leszögezték, nem értenek egyet a vétó megtörésével, és kritikus nyilatkozatokkal álltak elő az OĽaNO liberális tagjai is. A pártelnöknek végül sikerült meggyőznie saját frakciójának a képviselőit, és a 48 honatyából 46-an a vétó megtörése mellett voksoltak (Juraj Krúpa tartózkodott, Vladimír Zajačik pedig nem szavazott). Az elnöki vétó megtöréséhez legalább 76 szavazatra van szükség, az SaS és a Za ľudí mellett a Hlas és Smer sem támogatta a tervezetet, így mindössze 68 szavazatot hoztak volna össze a koalíciós képviselők, illetve a demokratikus ellenzékhez sorolható politikusok. A liberálisok a jogszabály elfogadása ellen szavaztak, a Za ľudí, Smer és Hlas képviselői pedig tartózkodtak. A Sme rodina Boris Kollár pártelnök ígéretéhez híven garantálta a rendelkezésükre álló 17 szavazatot. Az ĽSNS párt tagjai és a Tomáš Taraba közeli képviselők, illetve az OĽaNO-t korábban elhagyó, független képviselőként tevékenykedő személyek (Ján Krošlák, Ján Mičovský és Romana Tabák) is támogatták a családsegítő csomagot – kivéve Katarína Hatrákovát, aki előre jelezte, nem áll szándékában hozzájárulni a vétó megtöréséhez.

Szakkörök milliókért

A visszautalt jogszabályról két lépésben szavaztak – először arról döntöttek, elfogadják-e az államfő javaslatait, a második szavazás tárgya pedig a vétó megtörése volt. Čaputová módosító javaslatainak elfogadásához nem sikerült elegendő szavazatot gyűjteni (a 140-ből 68-an nyomtak igent).

A diákok szabadidős tevékenységéről szóló törvény értelmében tehát az 5 és 18 év közötti gyerekek jövőre havi 60 euró támogatást kapnak szabadidős tevékenységekre. Az állam tavaly 17 millió eurót költött a szakkörök támogatására, Matovič januártól 400 millió eurót ígér erre a célra. Emellett a 15 évnél fiatalabb gyerek után járó adóbónusz a jelenlegi 43,60 (vagy 47,14) euróról 70 euróra, majd 2023 januárjától 100 euróra emelkedik. A 15 évnél idősebb (15–25 éves korig – ha tanulmányokat folytat) gyerek után járó adóbónusz a jelenlegi 23,27 euróról 40 euróra nő, majd 2023 januárjától 50 euróra. Júliustól a családi pótlék 30 euróra nő, 2023 januárjától pedig 40 euróra. A családi pótlék emelése miatt eltörlik az alapiskola megkezdésekor folyósított egyszeri plusz anyagi juttatást. Ha a tanuló nem fog rendszeresen iskolába járni, a szülő csak a családi pótlék felét kapja meg.

Alkotmánybíróság

Az államfő azok ellen a javaslatok ellen emelt kifogást, amelyek 2023 januárjától hatályosak, a júliustól folyósítandó, azonnali segítséget jelentő magasabb támogatásokkal kapcsolatban nem volt kivetnivalója. Elsősorban azt kifogásolta, hogy gyorsított eljárásban fogadott el a parlament olyan javaslatokat is, amelyek csak hónapokkal később lépnek érvénybe. A szavazás után bejelentette, tiszteletben tartja a vétó megtörését, a jogszabály elfogadását azonban alkotmányellenesnek tartja, a kormány és a parlament mindössze 6 nap alatt hagyta jóvá a több mint egymilliárd eurós tervezetet. „Tekintettel a csomag jellegére és pénzügyi vonzatára – 1,2 milliárd euró – helyénvalóbb lett volna olyan eljárásban elfogadni a jogszabályt, amely során a költségvetési felelősség és az átláthatóság alkotmányos szabályai is be vannak tartva” – véli Čaputová.

Koalíciós harc

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő kijelentette, a törvénycsomag jóváhagyásával érvényesült a koalíciós tanácson kötött megegyezés, mely értelmében a parlamentre bízták a mentőcsomag sorsát. Hangsúlyozta, jobban örült volna, ha az egész koalíció beáll a kezdeményezés mögé, a koalíció stabilitása szempontjából fontosnak tartja, hogy a legnagyobb frakció végül egységes maradt. Belátta, a jövőben „több energiát kell fordítani a kölcsönös empátiába”. Matovič közvetlenül a szavazás előtt közölte az OĽaNO parlamenti klub tagjaival, hogy az SaS megegyezett az ellenzékkel, és az államfő módosító javaslatai elfogadása mellett fognak szavazni. A pártelnök szerint elsősorban ez győzte meg a bizonytalan képviselőket. „Családok – Családellenes koalíció (Čaputová, Fico, Pellegrini, Sulík, Šeliga, Uhrík) 2:0” – Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő a közösségi oldalán így értékelte a szavazást.

Ondrej Dostál, az igazságügyi minisztérium államtitkára azonban eltérő véleményen van: „Kotlebáék gatyamadzagján” – jegyezte meg bejegyzésében. „Ez valaki olyannak a legitimációja, akit nem kellene legitimizálni” – jelentette ki Juraj Šeli- ga (Za ľudí). Bírálta az ĽSNS tagjaival történő közreműködést, majd hozzátette, beszélni szeretne Hegerrel, és jelen esetben nem biztos benne, hogy továbbra is a koalíció tagja akar maradni. Richard Sulík (SaS) a kezdetektől fogva kritizálta Matovič javaslatát, ezúttal pedig gusztustalannak nevezte az OĽaNO és a fasiszták összefogását. Tagadta, hogy bármilyen megállapodást kötött volna az ellenzékkel, majd bejelentette, továbbra sem fognak részt venni a koalíciós tanács ülésein. Peter Pellegrini (Hlas) megjegyezte, „sötét koalíció” működik a parlamentben. „Sajnos a fasiszták fontosabbak Igor Matovič számára, mint az idősek” – mondta arra utalva, hogy a nyugdíjasok és gyermektelen párok támogatása elmaradt.

A Szövetség szintén helytelenítette a koalíció lépését, állásfoglalásában felrótta, hogy a kormány az inflációs és áremelkedés idején hónapok óta képtelen hatékony segítséget nyújtani a polgároknak. „Nem egyszerű eldönteni, mi a rosszabb: a központi kormányzat tehetetlensége, a miniszterek meddő csatározása, szakmai felkészületlensége, vagy az a tény, hogy a korábban még alkotmányos többséggel rendelkező koalíció újabban hajlandó együttműködni a szélsőségesekkel. Ez utóbbi a Szövetség számára teljesen elfogadhatatlan” – áll a párt lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában.

Az önkormányzatok képviselői szerint hamarosan kiderül, milyen veszélyeket rejtenek az intézkedések a városokra és falvakra nézve. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) az államfőben bízik, aki az Alkotmánybírósághoz fordul az ügyben.

(TASR, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?