A kormány szerdai döntése alapján a tavalyi népszámlálási adatok feldolgozásakor a nemzetiségre és a második nemzetiségre vonatkozó számadatokat összegezve állapítják meg a nemzeti kisebbségek létszámát.

Ennek alapján magyar nemzetiségűnek összesen 456 148 szlovák állampolgár vallotta magát.

„A magyar nemzetiségűek így az összlakosság 8,4 százalékát alkotják” – közölte a szlovák kormányhivatal, a javaslat beterjesztője. Roma nemzetiségűnek a lakosság 2,9 százaléka, 156 164 személy tartja magát.

A harmadik legnagyobb létszámú szlovákiai kisebbség a ruszin, összesen 63 562 személy, a lakosság 1,2 százaléka. A ruszinok az első és a második nemzetiségre vonatkozó kérdésre adott válaszok összegzése alapján megelőzték a cseh kisebbséget. Ez utóbbihoz tartozónak 45 711 személy, a teljes lakosság 0,8 százaléka tekinti magát.

A népszámlálás eredményei alapul szolgálnak azon települések jegyzékének bővítéséhez, ahol a kisebbségek számarányuk alapján jogosulttá válnak a kisebbségi nyelvhasználati jogok érvényesítésére a hivatalos érintkezésben.

Azokra a településekre vonatkozik ez, ahol két egymást követő népszámlálás során a nemzetiségek a lakosság legalább 15 százalékát alkotják.

A jegyzék aktualizálása összesen 157 települést érint, melyek közül 87 esetben a ruszin, 64 településen a roma, öt településen a magyar és egy esetben a német nyelv vált használhatóvá a hivatalos érintkezésben. A települések jegyzékét július végéig aktualizálják.

Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos felhívta a figyelmet a népszámlálás adatainak stratégiai jelentőségére, melyek kiindulási alapként szolgálnak a kisebbségek, az önkormányzatok és az állam számára is.

(NZS/Felvidék.ma/topky.sk)