Az okoseszközök veszélyeiről beszélgetett Pál Feri atyával a volt köztársasági elnök

Nézőpont – 2022. június 22., szerda | 13:36

Áder János volt köztársasági elnök a szellemi környezetszennyezés, az információs túlterheltség és az okoseszközök veszélyeiről beszélgetett Pál Ferenc római katolikus pappal Kék bolygó című podcastjának június 20-án megjelent adásában.

Nem csak az a fontos, hogy óvjuk a vizet, a földet, az élőlényeket; legalább olyan fontos, hogy óvjuk saját magunk és gyermekeink jó szellemi kondícióját is – mondta Áder János a kétrészes beszélgetés második adásában.

Pál Feri atya, mentálhigiénés segítőként is ismertté vált szakember szerint nem baj, hogy léteznek okoseszközök, ha az emberek képesek azokat okosan, eszközként használni.

Ezek az eszközök azonban elkezdték birtokba venni, használni az embereket, függőséget alakítanak ki bennük, mint az alkohol. S ahogy időbe telt, míg eljutottunk oda, hogy az alkoholizmus betegség, úgy, miután többé-kevésbé mindannyian függünk okoseszközeinktől, ezt sem szívesen ismerjük be, holott a függőség tüneteit mutatjuk. Ellenállhatatlan vágyat érzünk függőségünk tárgya iránt, nem bírjuk kikapcsolni.

Az emberi evolúció trükkje a túlélést segítő képességek megerősítése, ez történik az információérzékenység esetében is, ami egykor élet-halál kérdése volt, ezért agyunk élvezettel jutalmazza. De

az evolúció nem készült fel az okoseszközökre, az általuk ránk zúdított információs áradatra.

Az okoseszközök készítői pedig jobban tudják, hogy miként működünk, mint mi saját magunk, így az evolúció vermébe estünk – mondta a katolikus pap.

A gyerekek még kiszolgáltatottabbak – tette hozzá. – Egy vizsgálat szerint az angol középosztálybeli gyerekek hasonló tüneteket mutatnak, mint a menekülttáborok lakói. Ennek oka a krónikus, folyamatos stressz. Ezt teszi az okoseszköz, különösen ha gyerek használja. A gyerekben nem személyekre irányuló kötődés alakul ki, hanem függés az okoseszközöktől.

Az okoseszközök személytelenre szabnak bennünket”

– mondta Pál Feri atya.

Áder János volt köztársasági elnök szerint ha hagyjuk, hogy elidegenedjünk szüleinktől, gyerekeinktől, barátainktól, nagy tragédiát idézünk elő.

Pál Ferenc többek között azt emelte ki, hogy a kedvezőtlen folyamatok megelőzhetők, és ebben nagy szerepe van az egyéni felelősségnek és a példamutatásnak. Minél kisebbek a gyerekek, annál inkább akarnak minket, csak vegyük észre a saját gyerekeinket. Már csak azért is, mert hamar eljön az az idő, amikor ez már elmúlik.

Három alkalmazás van, ami fontos a gyermekek számára: az anya, az apa és a tesók

– hangsúlyozta a katolikus pap.

Forrás: MTI

Fotó: kölöknet.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria