Nyitókép: Körkép.sk (Balról, Novák Péter, Sidó Szilveszter, Bödök Gergely, Novák Ferenc Tata)

 

A legelső magyarországi táncházat 1972 májusában tartották Budapesten, így napjainkban a táncház-mozgalom fél évszázados múltjára tekinthetünk vissza. Ezt a témát járta körbe a Kikötő – Polgári Szalon legfrissebb rendezvénye is, amely iránt óriási érdeklődés mutatkozott.

 

Az est meghívott vendégei Novák Ferenc „Tata”, koreográfus, a táncház-mozgalom atyja, Kossuth-díjas rendező, Novák Péter színész, szövegíró, műsorvezető és Sidó Szilveszter, állatorvos, néptáncos, fafaragó, Erdély-utazó.
A RÉV – A Magyar Kultúra Háza zsúfolásig megtelt az érdeklődő közönséggel, és a bő kétórás műsorban egyetlen pillanatra sem lankadt a kiváló hangulat.

 

A beszélgetést most is, mint minden alkalommal az est házigazdája, Bödők Gergely történész vezette. Legelőször a 91. évét betöltött, teljes szellemi frissességnek örvendő Novák Ferenc „Tatához” fordult.

 hirdetes_810x300  

 

Miért épp a széki táncok jelentették a táncház-mozgalom alapját? Miben rejlett a helyi paraszti kultúra elementáris vonzereje, amikor eredeti közegében eddigre szinte kihalt?

 

Tata, aki 1931-ben született Nagyenyeden, a mesélést ifjúkorától kezdte. Elmondása szerint véletlenül sem jutott eszébe, hogy néptánccal foglalkozzon, hiszen örmény-magyar kereskedő családból származott, maga is ezen a vonalon folytatta volna, ám a közgazdasági egyetemen „osztályidegensége” miatt nem volt lehetősége tovább tanulni. Szülei a háború idején menekültek át Romániából Magyarországra.

 

Az érettségit követően egy vállalatnál dolgozott, ahol bizonyos „kulturális feladatot” is rábíztak, és ekkor kellett „beugrósként” egy néptánc-előadásban szerepet vállalnia, mert Sztálin elvtárs születésnapjára a kultúrműsort minden szín alatt meg kellett tartani.

 

 

Mindezek ezelőtt azonban egy véletlen lehetőség folytán módjában volt színpadon látni más népek táncait, s ugyanekkor a magyarok a Vörös traktorista összeállítást adták elő. Ekkor fogalmazódott meg először tudatában a kérdés, vajon a magyaroknak nincsenek (nem voltak) ilyen népi kincseik?

 

Így alakult, hogy 1954-ben többedmagával megalapította a Bihari János Táncegyüttest, és időközben az ELTE néprajz-szakán etnográfusi képesítést szerzett.

 

1956 nyarán a táncegyüttes tagjaival elmegy Erdélybe, és a beszélgetés fonala a továbbiakban mind ehhez az időponthoz kötődik. Fontos tudni, hogy Novák Ferencet ekkor még közeli rokoni szálak kapcsolják Erdélyhez, így ott élő nagyapja adja a tanácsot:

„Ha annyira látni akarod a táncot, a „szikiek” (székiek – SZÉK községben) minden csütörtökön a Széchenyi téren táncolnak, menj el oda!”

Erre az indítványozásra jutott el társaságuk e településre, ahol módjukban volt látni az igazi népi kultúrát, amely a 20. században itt még a 18. századi valós állapotokat tükrözték vissza. A lányok, fiúk népviseletben, füttyszóra, vagy furulyára táncoltak, és számukra kizárólagosan ez jelentette az egyetlen szórakozási formát.

 

 

Tata „lórúgás” erősségűnek nevezte e népi kultúra hatását, és azonnal elhatározta, elmegy oda gyűjteni.1957-ben a forradalom hatásai miatt ez nem valósulhatott meg, viszont 1958-ban sikerült ismét eljutnia, és hozzáfogni a gyűjtéshez, amit a későbbiekben többedmagával folytatott.

 

Mint megtapasztalta, a táncnak itt „véresen komoly” íratlan szabályai voltak, amit senki nem léphetett át. A fiatalok csakis a konfirmálást követően, 14 – 15 éves koruk táján mehettek a táncba, és a szórakozás mellett ez jelentette a párválasztás színterét is. Amikor aztán megházasodtak, soha többé nem mehettek a táncházba, vagyis az egy korszak teljes lezárását jelentette. Persze, mulatságokban, lakodalmakban táncolhattak, a tiltás csakis a fiatalok számára rendelt szórakozási formára vonatkozott.

 

Novák Ferenc „Tata”, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett koreográfus, a Honvéd Együttes tánckarának művészeti vezetője, később igazgatója, az amszterdami Folklór Táncszínház koreográfus rendezője hosszasan beszélt még sok évtizedes tevékenységéről, számos jelentős nevet megemlítve, mint például Korniss Péter Pulitzer emlékdíjas fotográfust, aki a legelső felvételeket készítette Szék archaikus világáról, Foltin Jolán koreográfus-rendezőt, aki az elejétől aktívan részt vett a hazai táncház-mozgalom elindításában.

 

A beszélgetés szálát a 62 esztendős Sidó Szilveszter vette át, aki állatorvosi hivatása mellett maga is néptáncos, valamint a fa művészi megmunkálásával is foglalkozik. A bátorkeszi születésű – családalapítása óta Búcson élő művészember – számos köztéri fafaragású emlékmű alkotója. Emellett igazi, elkötelezett Erdély-utazó, aki a nyolcvanas években fényképeken dokumentálta az akkori viszonyokat.

 

 

Sidó Szilveszter a néptánchoz, Erdélyhez való viszonyulását szintén ifjúkori emlékeinél kezdte, ami a nyolcvanas évek elejére nyúlik vissza. Bödők Gergely kérdését, aki arra volt kíváncsi, hogyan merült fel akkor egy felvidéki fiatalban, hogy Erdélybe menjen, és ott hogyan fogadták, a következőképpen világította meg:

 

Mi akkor csehszlovákiai magyarként mentünk Erdélybe, a Felvidék megnevezés nem volt használatban, a legtöbben nem is ismerték.

 

A továbbiakban kifejtette, ő maga ugyan találkozott gyerekkorában e szóval, egy szekrény mélyére rejtett könyv címében, de pedagógus szülei figyelmeztették, erről nem szabad senkinek beszélnie. (Szerző megj.: Édesapja id. Sidó Szilveszter egykori magyar szakos pedagógus, a Bátorkeszi iskolából gyerekek százait bocsátotta kiváló alapokkal további pályájukra. Mindmáig a község egyik legelismertebb pedagógusaként él a köztudatban, nemrégiben emlékszobát avattak a tiszteletére.)

 

A néptáncos Sidó Szilveszter elárulta, ifjú korában rocker volt, kassai egyetemista évei alatt került az Új Nemzedék tánc-csoportba, amire társai beszélték rá. Nagyszerű, felszabadító élménynek tekintette, hogy e közösségben megélhették magyarság-tudatukat.

 

Tatával 1983-ban ismerkedett meg, az István a király rockopera előadásán, és akkor már tudta, merre felé visz az útja. Még ugyanebben az évben egy miskolci rock-fesztiválról egyenesen Székre utazott, hogy a népi kultúra kincseit szívja magába. Ezt követően aztán minden nyáron ellátogatott Erdélybe, és fényképezőgépével folyamatosan örökítette e kultúra látható elemeit, de ugyanúgy az ottani mindennapi élet viszonyait is.

 

Sidó Szilveszter mint emlékezett, 1989 decemberében, amikor Nicolae Ceausescu diktátort feleségével együtt kivégezték, és végre megszűnt Romániában a rettenetes diktatúra, szinte hihetetlennek tűnt, egy ideig nyilvánosan még örülni sem mertünk.

Aztán 1990 januárjában segélyszállítmányok indultak mindenfelől, így a Felvidékről is Erdélybe. Bátorkeszin is gyűjtés folyt, és bizonyára nem véletlen, hogy a helyi közösség éppen Sidó Szilvesztert kértek fel, hogy az autóbusznyi szállítmányt kísérje el Erdélybe, meghagyva, mindenképp magyar rászorulókhoz jutassa el.
Így alakult, a segélyt Széken egy fiatal katolikus papnak adta át, akitől később egy köszönő képeslapot kapott. Bő két és fél évtized múltán ez a képeslap véletlenül kiesett egy könyvből, mutatva küldője aláírását is, aki nem volt más, mint Böjte Csaba.

 


Nevezhetjük ezt az isteni gondviselés eszközének is, és mindezek kapcsán bizonyára az sem véletlen, hogy pár nappal ezelőtt (2022. jún. 18-án) Bátorkeszi községben éppen Böjte Csaba testvér szentelte fel a kultúrház falán elhelyezett Esterházy-emléktáblát.

 

Sidó Szilveszter a Kikötő – Polgári Szalon műsorának második felében egy tartalmas prezentációt mutatott be a nyolcvanas évek erdélyi fényképfelvételeiből.

 

Novák Péter színész, szövegíró, napjaink ismert és közkedvelt műsorvezetője egyszerűen „kultúrmunkásnak” nevezte saját magát. Közvetlensége, rutinos fellépése családias hangulatot adott az egész rendezvénynek. Mondja, számára nem adatott az előzőekhez hasonló nehézkes kezdet, hiszen 1970-ben beleszületett a táncház-mozgalomba. Édesanyja Foltin Jolán Kossuth-díjas koreográfus, édesapja a fent bemutatott Novák Ferenc „Tata”, így az ő útja egyenesen vitt a zenélés, a színpad irányába. Megható volt látni a közvetlen jeleneteket, amint az előadóművész idős édesapjáról szeretettel, figyelmesen gondoskodik.

 

A fél évszázados táncház-mozgalom útját élő emlékezettel felvonultató est a jelenlévő közösség számára bizonyára sokáig emlékezetes marad.

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!