Nyitókép forrása: shilin wang képe a Pixabay -en.

 

Németország nem támogatja, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének beszüntetésére – jelentette be Christian Lindner pénzügyminiszter kedden Berlinben.

 

A miniszter a német iparvállalatok szövetségének (BDI) éves tanácskozásán elmondta, hogy pártja, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel kormányzó liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elutasítja a belső égésű motorok „de facto betiltását”, ezért az országot az EU-ban képviselő szövetségi kormány nem tudja támogatni az erről szóló uniós jogszabályjavaslatot.

 

A piacgazdaságot a „technológiai nyitottság” élteti, és ezt az elvet nem szabad feladni, egy mégoly „nemes cél” érdekében sem – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy az ökológiailag fenntartható gazdaság kialakítása eleve hatalmas feladat, és nem szabad még nehezebbé tenni egy lehetséges technológia kizárásával.

 

 hirdetes_400x285  

Aláhúzta: nem lehet előre tudni, hogy kínálkoznak-e majd olyan megoldások, például a szintetikus üzemanyagok területén, amelyekkel ma még senki sem számol, az viszont biztos, hogy Németországban és az EU-ban nem fejlesztik tovább a belső égésű motorokat, ha megtiltják az ilyen technológiával működő járművek forgalmazását.

 

Hozzátette: azzal is számolni kell, hogy egész térségek vannak a világon, amelyeken a természeti és infrastrukturális adottságok miatt még évtizedekig nem lehet elterjeszteni az elektromobilitást, vagyis továbbra is szükség lesz belső égésű motorral hajtott járművekre.

 

Az Európai Parlament egy június elején hozott döntésével kezdeményezte, hogy módosítsák a testület és az uniós jogalkotás tagállami kormányokat összefogó szerve, az Európai Unió Tanácsának közös rendeletét a személygépkocsikra és a könnyű haszongépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási szabályokról, méghozzá úgy, hogy 2035-től csak zéró károsanyag-kibocsátású új járművek kerülhessenek forgalomba.

 

Az FDP értelmezése szerint ez a kezdeményezés irányul a belső égésű motorok betiltására. A rendeletet csak a tanács hozzájárulásával lehet módosítani.

 

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!