A legkevesebb, amit el lehet várni az európai parlamenti választáson a Demokratikus Koalíciótól, hogy bizonyítsa, önállóan is megállja a helyét – mondta a jól elszámoltatott Gyurcsány Ferenc csütörtökön Pécsen. Két képviselői hellyel lenne elégedett, és minden iskolát két tannyelvűvé tenne az Európai Egyesült Államokról álmodó szemkilövető. "El lehet menni Magyarországról" Ferenc szerint gond az is, hogy sokan mennek el Nyugat-Európába.
A DK elnöke pártja európai parlamenti választási kampányrendezvénye előtt újságíróknak úgy nyilatkozott: öt százaléknál nagyobb, minimum egy mandátumot eredményező eredményt szeretnének elérni.
"A két képviselői helyet már sikernek, a hármat pedig pozitív meglepetésként értékelhetjük. Ha egy sem jön össze, akkor el kell gondolkozni, mit csináltunk, rosszul, és kinek mi a felelőssége" – fogalmazott a pártelnök.
Gyurcsány Ferenc szerint az Európai Unióval kapcsolatban a jobboldali pártok inkább a nemzeti autonómiában és kevesebb együttműködésben gondolkodnak, míg a DK az "Európai Egyesült Államok" megteremtésében hisz. Mint mondta: Amerikával, Kínával, Argentínával, Oroszországgal könnyebb együtt versenyezni, mint külön-külön.
A politikus a fórumon azt mondta: Magyarország akkor lesz sikeres Európában, ha a mindenkori kormány hagyja kibontakozni az emberekben lévő tehetséget, ki tudja használni tehetségüket, szorgalmukat, tudásukat. Most azonban ennek az ellenkezője történik: a tőke nem érkezik megfelelő ütemben az országba, aminek az az oka, hogy kevés a jól képzett munkaerő, és a magasan kvalifikáltak elmennek Nyugat-Európába dolgozni – folytatta "El lehet menni Magyarországról" Ferenc.
A DK elnöke szerint nem helyénvaló, hogy miközben az Európai Unió tagállamaiban egységesek az értékek, a jogok, a kötelességek, hatalmas különbségek vannak a bérek között. Úgy véli: a kelet-közép-európai régió országainak el kell érniük, hogy hosszabb távon a bérekben felzárkózzanak, mert polgáraik akkor nem érzik majd magukat másodrendű európai polgárnak. "Lehet, hogy ehhez húsz év kell, de legalább tudjuk, miért küzdünk" – tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországnak is tennie kell, hogy sikeresebb legyen Európában, például az idegennyelv-oktatás erősítésével. El kell érni, hogy "mindenhol két tannyelvűvé váljanak az iskolák", és a gyerekek tizennyolc éves korukra szinte ugyanolyan jól beszéljenek legalább egy idegen nyelven, mint magyarul.
(MTI nyomán)