eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc
Oliver Bierhoff, a német labdarúgó-válogatott igazgatója egy wolfsburgi sajtóértekezleten 2019. március 18-án. Németország a közeli napokban Szerbia ellen barátságos mérkőzést játszik, Hollandiával pedig a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében találkozik.
Nyitókép: MTI/EPA/David Hecker

A németek három pontért jönnek Budapestre

Oliver Bierhoff a három pont megszerzését tűzte ki célul a szombati, budapesti Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő német labdarúgó-válogatott számára.

"Az olaszok és az angolok elleni 1-1 után a győzelem az elvárás, még akkor is, ha tudjuk, hogy nehéz lesz" - jelentette ki a szövetség sportigazgatója.

Hansi Flick szövetségi kapitány korábban úgy nyilatkozott, hogy a Nationalelf az első négy NL-mérkőzését a november-decemberi világbajnokság előtti tesztelésre szánja. Bierhoff azonban ezúttal úgy fogalmazott, hogy a szeptemberi utolsó két NL-meccs után már a 3. csoport élén szeretnének állni.

"A helyes úton vagyunk, és már nincs felettünk az a felhő, amely 2020 novemberében vetett ránk árnyékot. Persze ha kék és felhőtlen lenne az ég, akkor megvertük volna az angolokat és az olaszokat is, bár akkor meg talán túl derűs lenne az összkép" - fejtegette.

A pénteken érkező német csapat szombaton 20.45-kor lép pályára a Puskás Arénában a magyarok ellen, akik az NL-ben kezdésként 1-0-ra verték itthon az angolokat, majd 2-1-re kikaptak az Európa-bajnok olaszoktól Cesenában.

Címlapról ajánljuk
Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Visszaesett a sörfogyasztás Csehországban. A teljes cseh sörtermelés 2023-ban alig több mint 20 millió hektoliter volt, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ebből 15,2 millió hektolitert Csehországban fogyasztottak el, a többit exportálták. A visszaesés egyik oka, hogy egyre több cseh iszik alkoholmentes sört vagy söralapú üdítőitalt.

Beügyeskedték Vlagyimir Putyin parádéját az ukrán mellett a lett tévébe is a hackerek

Akaratán kívül sugározta a moszkvai, vörös téri katonai díszszemlét több ukrán és lett tévéadó. Orosz hackerek ugyanis feltörték a médiumok rendszereit május 9-én. Az ukránok sem maradtak adósok.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren vonultak ismét az utcákra szombat este Grúzia fővárosában, Tbilisziben, hogy tiltakozzanak a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen. Az április közepe óta tömegtüntetéseket kiváltó tervezet alapján előírnák, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi ügynökökként regisztráltassák magukat. A kormány elképzelésének bírálói a tervezetet ahhoz a törvényhez hasonlítják, amelyet Oroszország széles körben alkalmaz a másként gondolkodók elleni fellépéshez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×