Lemond Jakab Péter Jobbik-elnök munkatársa, Molnár Enikő - értesült a Magyar Hang. A lap úgy tudja, hogy a kommunikációs feladataitól való megválásról már értesítette a párt vezetését is, írja a 24.
Zoom
Molnár Enikő a Jobbikban a kommunikációs osztályon dolgozott, később azonban Jakab Péter egyik legszorosabb munkatársa lett. A pártvezető az utóbbi időben már úgy hivatkozott rá mint kabinetfőnökére.
Zoom
Voltak olyan sajtóértesülések, hogy a Jobbik tagságának szúrja a szemét Molnár Enikő túlságosan jelentőssé vált formális és informális befolyása. Jakab erre azt mondta egy interjúban, hogy kollégája csak az ügyeit intézi, a napirendjét állítja össze, ha kell, akkor segíti a tárgyalások megszervezésében, a sajtótalálkozások lebonyolításában.
Zoom
Az utóbbi napokban ismét a fókuszba került Molnár Enikő személye, a Jobbikon belüli belharcnak ugyanis a hírek szerint egyik központi figurája. A beszámolók alapján ugyanis Jakab Péter mellett ő az, aki ellen lényegében fellázadt több elnökségi- és frakciótag is.
Zoom
A kormánypárti sajtó egyébként mostanában rendszeresen írt arról, hogy Jakab a kabinetfőnökével töltötte az éjszakát, legutóbb éppen a héten kapták lencsevégre, amint kedd délután egy XI. kerületi ház hátsó ajtaján bementek, majd másnap reggel kijöttek a "munkalakásból".