Nepálban megtalálták hétfőn az előző nap eltűnt utasszállító repülőgép roncsait - közölte egy katonai tisztviselő, anélkül, hogy részleteket közölt volna a fedélzeten tartózkodó 22 emberről, köztük két németről.
A Naraján Szilval, a nepáli hadsereg szóvivője által a Twitteren megosztott fényképen a repülőgép törmelékei egy hegyoldalon szétszóródva láthatók. A 9N-AET lajstromszám jól kivehető egy szárnydarabnak tűnő darabon.
A gépen 19 utas, köztük két német, négy indiai és 10 nepáli és a személyzet három tagja tartózkodott.
Dev Radzs Szubedi, a pokharai repülőtér szóvivője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a keresés során a GPS, a mobiltelefonok és a műholdak jeleit követték a repülőgép lezuhanásának helyszínéig.
A kéthajtóműves Twin Otter 9:55-kor (04:10 GMT) szállt fel a nyugat-közép-nepáli Pokharából, mielőtt elveszítette a rádiókapcsolatot a légiirányítással.
Jomsomba tartottak, amely a himalájai túrázók kiindulópontjaként ismert, 20 perces repülőútra fekszik Pokharától, az ország második legnagyobb városától, a fővárostól, Katmandutól 200 km-re nyugatra.
Nepálban vannak a világ legveszélyesebb kifutópályái, amelyek a havas hegycsúcsok közepén találhatók.
(MTI)