2022. május 25., 14:00

Ha június, akkor Kerékpárral munkába, Párkányban is

Párkány városa az idén is csatlakozott a kampányhoz. A csapatok, akik beneveznek gyűjtik a kilométereket nem csak önmaguknak, de városnak is. A versenyre 2022. június 1 – 30. között kerül sor.

kerékpár
Fotó: Bokor Klára

Az országos kampány fő célja kerékpáros, a gyalogos és a tömegközlekedés megkedveltetése – hogy az emberek így induljanak munkába, iskolába. A verseny a párkányi székhelyű vállalatok, intézmények alkalmazottainak szól, akik cégen belüli csapatokat alkotva, júniusban elsősorban biciklivel fognak munkába járni és a megtett kilométereket rögzítik az elektronikus rendszerbe. A párkányi székhelyű iskolák diákjaiból összetevődő csapatok is bekapcsolódhatnak a versenybe, egyelten kikötés, hogy a 15. évnél fiatalabb versenyző köteles egy 18 évnél idősebb személy társaságában biciklizni. Ugyanazon vállalatnál több 2-4 fős csapat is létrejöhet.

biciklik
Fotó:  Bokor Klára

Mióta kapcsolódik a város ehhez a kampányhoz? - a részletekről Tóth Zoltánt a párkányi Városi Sportegyesület igazgatóját kérdezzük.

A város először 2015-ben kapcsolódott be a Kerékpárral munkába nevű kampányhoz és azóta minden évben. A mostani ingyenes online regisztráció legkésőbb 2022. június 7-ig érhető el a www.dopracenabicykli.eu honlapon, melyen a projekttel kapcsolatos részletes információkat is közültünk. Kérdések esetén vegyék fel velünk a kapcsolatot emailben: [email protected] vagy telefonon: 036 751 12 60. Mi értékeljük ki a versenyt és díjazzuk a résztvevőket.

Eddig hányan jelentkeztek? Az előző években elegen belekapcsolódtak?

2016-ban egy-két fő híján 90 városi vagy környékbeli résztvevője volt a versenynek. A létszám mérsékelten ugyan, de csökkenő tendenciát mutat. A 2020-as év számtalan tevékenység vízválasztója volt. A lezárások a kampányt is érintették, sokan munkába sem mentek, így a 2020-as év gyengére sikerült, mindössze 39-en ültek drótszamárra. 2021-ben többen csatlakoztak be viszont már jóval kevesebben, mint amennyien szoktak. 71 résztvevője volt a bringakampánynak. Jelenleg 28 vannak bejelentkezve (május 25.), de még van idő.

graf
Sárga csapatok, zöld résztvevők
Fotó:  mso párkány

Más haszna is van ebből a városnak, az mellett, hogy tisztább ekkortájt a levegő?

A kampány elsődleges célja a környezet óvása, ami úgy gondolom nem lehet közömbös senki számára. Ez mellett több szekunder előnye is van a kampánynak, melyek elsősorban az egyén számára előnyösek. Ilyen az egészség, a költséghatékonyság, a megszerezhető díjak és jutalmak. Véleményem szerint Párkányban kampánytól függetlenül is sokan bicikliznek. Bíztatok mindenkit, legalább egy hónapig járjunk bringával, gyalog, vagy egyéb környezetkímélőbb, aktívabb módon munkába.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.