eur:
394.1
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Peka Roland/Telekom Veszprém Handball Team/Facebook

Nagy László jó előjelekről beszélt hazai és a BL-szezon vége előtt

A Telekom Veszprém férfi kézilabdaklub sportigazgatója úgy fogalmazott, a szezon legnehezebb, de egyben legszebb része következik a csapat számára, hiszen a bajnoki cím mellett a Bajnokok Ligája-győzelemért is versenyben van.

"A szezon legszebb része következik így, hogy a csapat életben van, és van miért küzdeni. A játékosok ezért dolgoznak 10-11 hónapon keresztül, és ez jó visszajelzés számukra, illetve a szurkolóink felé, hogy a munka el lett végezve" - nyilatkozta az MTI-nek Nagy László a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián.

A veszprémiek a BL rájátszásának első fordulójában az északmacedón Vardar Szkopjét, a negyeddöntőben pedig a tavaly ezüstérmes dán Aalborgot búcsúztatták, így bejutottak a június 18-19-én sorra kerülő kölni négyes döntőbe. A vezetőség részéről a szezon előtt és alatt is elhangzott, hogy ezúttal nem elvárás és nem kimondott célkitűzés az elődöntőbe jutás.

"Továbbra is azt gondolom, nem lett volna reális elvárás a csapattal szemben a négy közé jutás, de a tavaszi szezon úgy alakult, hogy ezt mégis sikerült teljesíteni" - mondta Nagy László. Hozzátette, a Párizsban, Szkopjéban és Szegeden elért győzelem, illetve a Magyar Kupa elődöntőjében ugyancsak a Szeged legyőzése mind olyan meccsek voltak, amelyekből lehet táplálkozni, erőt meríteni, és ez mindenképpen jó előjel a szezon vége előtt.

A BL negyeddöntőjének első mérkőzésén a veszprémiek házigazdaként nagy bravúrral 36-29-re legyőzték az Aalborgot. A játékosként 209-szeres válogatott jobbátlövő felidézte, hogy a második félidőben védekezésben nyújtott teljesítmény magas szintű volt, és ehhez jó kapusteljesítmény társult. Támadásban megfelelően oszlottak meg a terhek, a többség három-négy gólig jutott, ezek mind azt mutatják, hogy a csapatmunka hozta meg a sikert.

Hozzáfűzte, ugyanez folytatódott Dániában is, egészen a negyvenedik percig. Megítélése szerint a játék képével utána sem volt nagy probléma, de a tiszta helyzeteik kimaradtak, a hazaiak kapusa extrát hozott, ennek ellenére bár 37-35-ös vereséggel, de magabiztosan jutott a négyes döntőbe a magyar együttes.

Az elődöntő sorsolását kedden 11 órától rendezik. A Veszprém ellenfele a címvédő Barcelona, a lengyel Lomza Vive Kielce vagy a német THW Kiel lesz. Nagy László elmondta, a fejében van egy elképzelés arról, melyik csapatnak örülne a legjobban, illetve melyiket szeretné elkerülni, de a sorsolás előtt ezt nem árulja el.

"Könnyű ellenfél itt már nincs, de egy hétvégén bármi megtörténhet. Aki győzni szeretne, annak mindenkit, bárhol le kell tudnia győzni" - magyarázta.

A veszprémiek tizedik alkalommal jutottak a legjobb négy közé a BL-ben, a kölni tornán pedig hetedszer vehetnek részt.

A bajnokság alapszakaszából már csak egy mérkőzése van hátra a csapatnak: jövő szombaton a Tatabányát fogadja. A bajnoki döntő első találkozójára június 3-án, pénteken 18.45-től kerül sor Szegeden, a visszavágót pedig június 11-én, szombaton 17.45-től játsszák Veszprémben.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×