Bizsergető magányban: Marozsán Erika

Első, világsikert aratott filmje, a Szomorú vasárnap után három évvel már német produkcióban szerepelt. Vienna a film címe, osztrák rendezővel részben Bécsben forgatták. Humoros, kicsit abszurd alkotás volt, mint Fellini Rómája, Marozsán Erika egy költői nőalakot formált meg benne. Éjszakai lokálban táncolt, több méteres boával a nyakában. A német sajtó fel is tette a költői kérdést: vajon lesz-e még ilyen pompás tánca valaha?

Ünnepelhetnénk is akár, hiszen jubilál: ez a hatvanötödik filmje. Hol forgatott a legtöbbször?

A németeknél. Aztán Budapesten és Bécsben. A Szomorú vasárnap Los Angeles-i bemutatója után szerződtetett a William Morris ügynökség. Lakást és autót kaptam Hollywoodban, másfél év után mégis továbbálltam. Vitt a hullám, kiélveztem minden pillanatát, de nem ültem fel rá. Morgan Freeman partnere voltam A szerelem bőségében, mégsem maradtam. Úgy éreztem, mennem kell.

Bécsben már otthonosan mozog, kedvenc helyei vannak a városban.

Ha több hetet töltök egy helyen, teljesen berendezkedem. A pandémia miatt kevesebbet utazgattam Pestre, pedig cikázhattam volna. Inkább ki akartam élvezni hat hetet Bécsben. Ilyenkor mindig újra felfedezem a várost. Évek óta visszajárok, mégis mindig új arcát mutatja. Azért gondoltam, hogy itt találkozzunk a Jugendplatzon, hogy megmutathassam, itt forgattunk egy több száz éves, csodálatos pékségben. A falak, a csempék igazán festőiek, elképesztő varázsa van a helynek. Sétálva tizenöt percnyire lakom innen, de mindig itt veszem meg a friss péksüteményt. Az apósommal voltam itt legutóbb, aki sajnos már nincs közöttünk, debreceni nagypolgári családból származott, a finom bécsi részleteket az ő szemével látom. Néha az az érzésem, még mindig itt van velem. De amikor egy másik film kapcsán a Múzeumnegyedben laktam, akkor az volt számomra a központ. Oda is visszajártam később. Most maratoni futóverseny van a városban, ez is annyira meghat! A heroikus küzdelem. Könnybe lábad a szemem, ha futókat látok. Én is szeretek futni, de alapvetően biciklis vagyok. Itt, a belváros macskaköves utcáin órákig keringhetek gyalogosan, mint egy igazi turista.

Három nyelven játszik. Magyarból vagy angolból könnyen átáll a németre?

A színész munkája legfőképpen a bizalmon alapszik. Bíznom kell a kollégámban, a rendezőben, az operatőrben, a fodrászban, a sminkesben, a jelmeztervezőben. Ha ez megbicsaklik, a koncentráció is nehezebben megy. Ha idegen nyelven játszom, a bizalmat százszorosan éreznem kell. Ilyen helyzetben sokkal törékenyebb a színészi játék, mintha az anyanyelvemen dolgoznék. Ugyanakkor egy csomó mindenben védve is vagyok, hiszen hivatkozhatom arra, hogy jó, ez mégsem az én nyelvem. Bocsánatot érdemlek, ha esetleg nem úgy funkcionálok, mint ahogy kellene. Nem könnyű. Rengeteg szövegem van most is. Hosszú monológok. Ki is írok mindent kézzel. Így könnyebben tanulok. Egy idegen nőt játszom a filmben. Nincs kimondva, honnan jön. A neve olyan olaszos, de lehet zsidó is. A férfi osztrák. Visszatér a múltjába, feltör a régi szerelem, és még ma is nagy lánggal ég. Sok szálon fut a cselekmény, jó pár meglepetéssel. Nagyon hálás a szerep. Szép ruhák, visszafogott érzelmek, hol a negyvenes, hol a hatvanas években járunk. Régóta vártam erre a filmre. Különleges lesz sok szempontból. A pandémia miatt háromszor tolódott el a forgatás ideje. Már le is tettem róla egy idő után. Aztán szóltak, hogy kezdünk. Elmondhatatlan volt az örömöm. Ezt megelőzően Krétán forgattam egy romantikus német vígjátékban. Egészen más irány volt, mint ez a mostani film, de azt is élveztem. Végre valami komikus a bezártság után. Teljesen üres volt a sziget, amikor ott dolgoztunk. Nem volt riasztó. Ellenkezőleg! Élveztük, hogy nincsenek turisták, hiszen a szezon később indult be. Négy hét csendben és nyugalomban, ami jól is jött nekem.

Bécs mivel lopta be magát a szívébe?

Minden város, ami nem az enyém, és láthatóan élhető, azt az illúziót adja, hogy kint is vagyok, bent is vagyok. Felszabadító érzés ez. Önmagam lehetek, sőt a legjobb változata önmagamnak, ami nagyon inspiráló. Olyan, mintha nagyítón keresztül látnám a részleteket.

Önmaga legjobb változata? Ez mit takar?

Amikor az életet nem hétfő, kedd, szerda alapon élem meg, hanem felemelkedhetek egy kicsit a földről, és meglátom az egyszerű, vissza nem térő csodát. Erre nagyon ritkán vagyunk képesek. Ünnepinek élni meg egy hétköznapi pillanatot. Tolsztoj regényét, a Feltámadást olvasom. Bekúszott belőle egy mondat a bőröm alá. „A fiatal férfi mindenféle külső ráhatás nélkül megérzi az élet csodáját.” Elidőztem a mondat felett. Az utóbbi időben ritkábban olvasok magyarul. Amerikában és Németországban veszek könyveket, de Tolsztojt magyarul olvasom, és nagyon jólesik. A hétköznapokból kiszakadva most én is ezt a csodát élvezem újra, hogy élni, létezni gyönyörű. Akármilyen melodrámaian, sőt giccsesen hangzik is, ez így van. Visszatérve az előbbi gondolathoz: idegen városban könnyen válik magányossá az ember. De a bizsergető magányban ott a felfedezés varázsa. Ez még New Yorkra is érvényes, ahol tizennégy-tizenöt éve élek. Még ott is hatalmába tud keríteni a kívülállóság bizsergető érzése. Bécsben mindezt megfűszerezi, hogy itt már sok minden ismerős. Itt például az is tetszik, hogy nem látok óriásplakátokat. Igyekeznek mindent az eredeti állapotában megőrizni. A fehérnek százféle árnyalatát látom. Mintha a Hortobágyon lennék. A pasztellszínek végtelen mennyisége váltakozik. Megnyugtató érzés ez is. Nekem ez nem unalmas, nem öreges, nem sznob, mint sokaknak. Engem egy kovácsoltvas díszítésű erkély is elbűvöl. Nekem ennyi is elég. Pici szépség, emberléptékű látványt óhajt a szemem. Én a víz fodrozódásában is képes vagyok hosszasan gyönyörködni. Vagy a növények színbeli különbségében. Van egy holland kertész, világszenzáció. Divatirányzatot teremtett. A mezei virágokat éleszti újjá. A városi parkokba próbálja visszahozni őket. Ő ültette be New Yorkban a metró magasvasúti vonalának forgalomból kiiktatott szakaszát növényekkel. Olyan az egész, mint egy festmény, egy szürreális álom. Ezeket a finom részleteket, változatosságot, ötletességet látom Bécsben is.

De hogy jön ehhez a magány, amely, mint mondja, itt is a nyomában jár?

Biztosan azért van ez így, mert miközben rettentően félek tőle, vágyom is rá néha. Pedig nem szeretek sokáig egyedül lenni, egyedül aludni. Olyankor újra és újra meg kell barátkoznom vele. Aztán képes vagyok euforikusan élvezni. Fura, de izgalmas viszony ez köztünk. Itt sem szeretem, hogy nincs velem a gyerekem, hogy egy csomó mindenből kimaradok a film miatt. Közben az is jó, hogy egyedül lehetek. Figyelem a csöndeket, szembenézhetek magammal. Déjà vu érzés, ha elindulok forgatni. Születésemtől fogva az első forgatási napig sosem voltam egyedül. Ha magyar filmben játszottam, otthon voltam. Még a szállodában is összejártunk. Valószínű, hogy a vasfüggönyös elzárás alakított ki bennünk egy kényszeredett kalitkaérzést, hogy mindig együtt kell lennünk, annak jó és rossz aspektusaival. Az igazi magányt a külföldi forgatás hozta el. Munka közben idegenek között vagyok egyedül, munka után a szállodában. Van ebben izgalom, félelem, felfedezés, a késői felnőtté válás megtapasztalása, sok minden. Ha külföldön dolgozom, olyan, mintha megint huszonöt éves lennék, és most kezdenék mindent elölről. Újra kell fogalmaznom magamat is, és a világot is körülöttem. A lelkem mélyén valójában fiús alkat vagyok. Rejtőzködő. Néha kicsit kifestem magam, felveszem a jobbik ruhám, de inkább pólóban és farmerben járnék egész életemben. Engem noszogatni kell, hogy szépen nézzek ki. Tizenhárom éves a lányom. Gyakran rám szól, hogy: „Mama, nézd már meg magad! Vegyél fel valami szépet!” Én minden pillanatban fiú vagyok. Nem érdekel a rúzs, a lakk, a bőrtárca. Közben mindenki a nagy nőt látja vagy keresi bennem. Most is egy csodálatos, nagy nőt kell alakítanom, amivel minden reggel meg kell küzdenem. Elképesztő kosztümjeim vannak, csodás frizurát, sminket készítenek, a kellékeim is gyönyörűek. Nem érzem magam Sophia Lorennek, de úgy kell megjelennem a kamera előtt, ahogy ő jelenne meg. Küzdök is vele rendesen.

De amikor visszanézi a régi felvételeket, például a Szabó Istvánnal forgatott Rokonokat, vagy A kalandot, amely Márai Sándor regénye alapján készült…

… olyankor én magam is elcsodálkozom, hogy Jézus Mária, ha tudtam volna, hogy így nézek ki!

Igen, úgy néz ki most is.

Boldogít, hogy dolgozhatok. Hogy nemzetközileg foglalkoztatott színésznő vagyok. Hogy el tudom tartani magamat és a gyerekemet. A helyemen vagyok. Most érzem igazán, hogy élni csodálatos. Húsz-harminc-negyvenévesen nem ismertem ezt a fajta gyönyörűséget. Most azt szeretném, ha száz évig élhetnék. Szépen vagy csúnyán, fiatalosan vagy öregen, gazdagon vagy szegényen – nem érdekel. Minden napot megünneplek magamban, mert nagyon kevés van belőle. Még annak is, aki száz évig él.