Mától újra működik Szlovákia kijevi nagykövetsége

Ivan Korčok

Szerdától újra működik Szlovákia kijevi nagykövetsége – jelentette be a kormányülésen Ivan Korčok külügyminiszter (SaS-jelölt). A miniszter elmondta, a nagykövetségi dolgozók védelmét a különleges egység szakemberei látják el.

„Tegnap késő este Kijevbe érkezett a különleges egység szakembereiből és rendőreiből álló csapat. Újraindítottuk a működést, mától nyitva van a nagykövetség” – tájékoztatott Korčok, és hozzátette, négy biztonsági szakember teljesít szolgálatot Kijevben.

A külügyi tárca vezetőjének tájékoztatása szerint a helyzet még mindig feszült, de a minisztérium politikailag fontosnak tartja, hogy működjön az ország külképviselete Kijevben. Úgy fogalmazott, reméli, hogy rendeződik a helyzet, és az ott dolgozó diplomaták családja is visszatérhet Ukrajnába.

A biztonsági kockázzatok felmérése után, március elején evakuálták a kijevi nagykövetséget. A külügyminisztérium Kijevből Ungvárra helyezte át a külképviselet székhelyét. Szlovákia ezzel a lépéssel akarta megmutatni, hogy továbbra is jelen van Ukrajnában. Az ungvári irodában a Kijevből evakuált alkalmazottak dolgoztak tovább.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?