Kásler Miklós Semmelweis Ignác-díjat adományozott Müller Cecíliának, szerinte példaképek kellenek az életben

Kásler Miklós Semmelweis Ignác-díjat adományozott Müller Cecíliának, szerinte példaképek kellenek az életben

A példaképek fontosságáról beszélt az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, mielőtt egészségügyi elismeréseket adott át - írja az MTI.

Kásler Miklós úgy fogalmazott: példaképeket kell választani az életben és a nyomdokaikban kell járni, ápolva a hagyatékukat. Kijelentette: a kitüntetéseknek mögöttes tartalmuk van, amit ha kultúrtörténetileg kell értelmezni, akkor vissza kell nyúlni az ókori filozófiáig, a sztoáig. Eszerint az embernek azzal kell foglalkoznia, aminek van értelme, és azzal nem, ami nem tartozik rá és nincs hozzá semmi köze – fogalmazott.

Jelezte, a díjazottak azzal foglalkoztak, amit érdemben voltak képesek művelni, és ez jelenik meg a klasszikus magyar orvoslás két óriásának élettörténetében: Semmelweis Ignácéban és Battyhány-Strattmann Lászlóéban.

Az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate díjat vehetett át Enk Zsuzsanna háziorvos, Földes Krisztina gyermekorvos, valamint Lőrincz Ádám, a Debreceni Egyetem traumatológusa.

Szakmai vagy közszolgálati munkájával a betegellátás vagy tudományos kutatás során az egészségügyi ellátás fejlesztésében elért kimagasló tevékenysége elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjban részesült Bellyei Szabolcs onkológus, Fogl Magdolna háziorvos, Jenei Zoltán, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, Melegh Béla, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, Tóth Judit, a Debreceni Egyetem onkológusa, valamint Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója.

Az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű munkája elismeréseként Semmelweis Ignác-díjat kapott Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Mellette Schaff Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítás Orvostani Intézetének professzor emeritája, továbbá Mándl József, a Semmelweis Egyetem professzor emeritusa, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke is.