eur:
393.87
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Robert Lewandowski, a Bayern München játékosa ünnepli a Hertha BSC elleni gólját a 2019. augusztus 16-i bajnoki labdarúgó-mérkőzésen Münchenben.
Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Robert Lewandowski elbúcsúzott, de a Bayern elnöke szerint marad

A lengyel csatár a klub címerére tett kezével, könnyes szemmel jelezte, majd később szóban is megerősítette: „Nagyon valószínű”, hogy a szombati volt az utolsó mérkőzése a Bayern München mezében, nem kívánja megújítani a szerződését. Herbert Hainer elnök ugyanakkor úgy véli, a lengyel csatárnak 2023-ig szerződése van, ezért maradnia kell.

Oliver Kahn, az ügyvezető is azt mondja, a csatár marad: „Ajánlatot tettünk az ügynökének. Ezt az ajánlatot visszautasította. Ez az ő joga. A helyzet az, hogy szerződése van, és azt teljesíteni fogja. Basta!”

Hasonló tónusban beszélt Uli Hoeness tiszteletbeli elnök is a bajnokavatás után: „Ebben a témában minden elhangzott. Amit hallok és a véleményem is az, nem adja ki a klub. Robertet mindig is szuper profiként ismertem meg. Dortmundban is egy évvel korábban tudta, hogy a Bayern Münchenhez megy, és akkor kimagasló szezonja volt. Éppen ezért 100 százalékig biztos vagyok benne, hogy Robert jövőre nagyon jól fog játszani nálunk.”

Hoeness iránti minden tiszteletünk ellenére: azt mondja, Lewandowski már egy évvel az átigazolása előtt tudta, hogy a Bayern Münchenhez igazol, ennek alapján is nehéz elképzelni, hogy most ne lenne tisztában a helyzetével.

Hasan Salihamidziccsal közölte távozási szándékát. A sportigazgató korában azt mondta, a Bayernt még senki sem kereste meg ebben az ügyben – viszont senki sincs lemaradva semmiről, tehetjük hozzá.

Mint ismert,

Lewandowski a Barcelonához szeretne menni, mégpedig a Webster-szabály alapján.

Ezen precedens alapján három feltétel teljesülésével egyoldalúan felmondhatja szerződését:

  • Erről legalább 15 nappal a szezon vége előtt tájékoztatnia kell a klubot. (Május 28-án zárul az idény, valószínűleg erre a jelzésre utalt Salihamidzic.)
  • Nem köthet szerződést egyazon szövetség klubjával. (Nyilván nem egy másik német klubhoz igazolna.)
  • Az új klubnak ki kell fizetnie a régi játékos klubkompenzációját, amely megegyezik a játékosnak a szerződés hátralévő idejére járó fizetésének összegével. (Ez Lewandowski esetében egyéves fizetése lenne, a hírek szerint nagyjából 23 millió euró.)
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×