2022. május 14., 15:31

A Konferencia Ligáért zajló rájátszás elődöntőjében a Trencsént fogadja a DAC

A Fortuna Liga jelenlegi lebonyolítási rendjének bevezetése óta a DAC először vesz részt az Európa Konferencia Ligában való szereplésért zajló rájátszás küzdelmeiben. A sárga-kékek ellenfele pedig két fordulóval a vége előtt biztosan a Trencsén lesz, mivel péntek este a Nagymihály hazai pályán kikapott, így biztosan nem előzi már meg a trencsénieket.

DAC-Trencsén
Fotó: dac1904.sk

Május 24-én hazai pályán a Trencsént fogadja a dunaszerdahelyi DAC az Európa Konferencia Ligáért zajló rájátszás elődöntőjében. A dunaszerdahelyi sárga-kékek a jelenlegi lebonyolítási rendszer bevezetése óta első alkalommal vesznek részt a nemzetközi kupaindulásért zajló rájátszásban. A rájátszás során a 4. és a 7., illetve az 5. és a 6. együttes találkozik egymással, majd a győztesek a döntőben mérkőznek meg.

A továbbjutás mindig egy meccsen dől el, és az a csapat élvezheti a hazai pálya előnyét, amely a táblázatban jobb pozícióban végzett. A hivatalos játéknapok május 24-e, kedd (elődöntők) és május 27-e, péntek (döntő).

A DAC negyedik helye pedig azt is jelentené egyben, amennyiben a sárga-kékek bejutnának a rájátszás döntőjébe, hazai pályán léphetnének pályára.

Mint ismert Szlovákia a Bajnokok Ligájában egy csapatot, míg a Konferencia Ligában három csapatot is indíthat. Mivel a Nagyszombat a múlt héten megnyerte a Szlovák Kupát, és a bajnokságban dobogón végez, ezért a harmadik csapat kiléte rájátszás útján dől el. Az már biztos, hogy a Rózsahegy és a Nagyszombat indulhat a Konferencia Ligában.

A DAC az elmúlt években sorozatban négy alkalommal is kiharcolta  a nemzetközi kupaindulás jogát azzal, hogy a dobogón végeztek a sárga-kékek, két alkalommal bronzérmes és két alkalommal ezüstérmes pozícióban.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.