A mai napon, május 14-én zajlik Novák Katalin köztársasági hivatalos beiktatási ünnepsége. A köztársasági elnöki esküjét már megválasztását követően, március 10-én letette… azaz hogy… már előbb. Íme: „Nem szabad felhagyni az antiszemitizmus elleni küzdelemmel. Most is jelen van Európa-szerte nagyon sok helyen” – jelentette ki Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter Malmőben, a tavaly októberben tartott Antiszemitizmus Elleni Nemzetközi Fórumon és Holokauszt-emlékkonferencián elhangzott felszólalásában.
Zoom
Hitvallás Stefan Löfven svéd miniszterelnök és Anna Ekström oktatási miniszter társaságában Malmőben, az Antiszemitizmus Elleni Nemzetközi Fórum és Holokauszt Emlékkonferencián (kép: Novák Katalin Fb-oldala)
Az akkor még miniszterként ténykedő politikus szerint a „holokauszt emlékének életben tartása egész Európában, így Magyarországon is fontos, hiszen a holokausztnak sok magyar áldozata is volt”. Biztosította a jelenlévőket arról, hogy Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, és az oktatásban is nagy hangsúlyt fektetnek erre. Ő maga pedig, „mint háromgyerekes anya, sokszor megkérdezi magától, hogy valóban mindent megtanít-e ezzel kapcsolatban a saját gyerekeinek”.
De még ennél is tovább ment. Felszólította ugyanis a résztvevőket, hogy egyértelműen mondják ki: „ma Európában nem szabad hagyni, hogy olyan erők kerüljenek kormányzati, döntéshozatali pozícióba, amelyek antiszemita nézeteket vallanak”. Rettenthetetlen bátorságról tanúságot téve Novák Katalin nagy ívű előadásában kijelentette: „Soha nem tett annyit magyar kormány a zsidó közösségért, mint az elmúlt 12 évben”, majd szólt a holokauszt emlékének megőrzése érdekében végzett erőfeszítésekről, hangsúlyozva, hogy a holokauszt oktatása a Nemzeti alaptanterv része, az erről szóló tananyagot pedig zsidó szervezetekkel közösen dolgozták ki. Beszélt a holokauszt-emléknap megtartásáról, illetve a zsidó közösség támogatásának módozatairól. Példaként megemlítette a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítását, amely szintén a „zsidó közösség” biztonságos életéhez járul hozzá.
Zoom
Szintén a malmői holokohnferencia
Kivételes bátorságának és őszinteségének bizonyítéka, hogy kimondta azt is, amiről egyetlen politikus és a fősodratú médiában tevékenykedő médiamunkás sem beszél. Bevallotta ugyanis a tényt: „Azért is védjük nagy erőkkel a határainkat, hogy a zsidó közösségeink tagjait is védjük, az országban emiatt a kormánynak köszönhetően béke és biztonság van”. (Azért például Borsod és Szabolcs megye egyes körzeteiben, valamint más „no-go zónákban” annyira nincs béke.)
Mindamellett Novák Katalinnak nem lesz könnyű dolga, ha szeretné túlszárnyalni elődjét, Áder Jánost a… a holokauszt borzalmainak hangsúlyozása és a kiválasztottak felmagasztalása terén. Áder János minapi nyilatkozatában – 10 éves köztársasági elnöki ténykedését értékelve – a következőképpen összegezte államfői munkásságát: „2012-ben, megválasztásomkor az Országgyűlésben elmondott beszédemben hangsúlyos elem volt, hogy a magyar érdekek és értékek képviseletére vállalkozom. Visszatekintve az elmúlt tíz esztendőre, a magam és kollégáim nevében is nyugodt szívvel mondhatom, hogy ezt a vállalást teljesítettük”. No igen, a „magyar érdekek”. Persze nem zárom ki, hogy Áder János, Orbán Viktor és az egész fideszes vezérkar a „magyar érdekek” védelmezését látja a világ urai előtti hajbókolásban. Végtére is van benne valami: ha a rabszolga megalázkodik az ura előtt, akkor kedvező bánásmódban, egy-egy odavetett finom falatban reménykedhet, míg ha ellenkezik és huzakodik, akkor a fejére csapnak…Hogy sem Bocskai, sem Thököly, sem Rákóczi, sem Kossuth, sem az 56-os pesti srácok nem így gondolkodtak? Sebaj, attól még lehet rájuk is hivatkozni, Áder Jánosnak is, Novák Katalinnak is egy-egy ünnepi beszédben, „méltó elődöknek” nevezve nemzeti hőseinket, akiknek ők állítólag a „nyomdokaiba lépnek”.
Ami Áder Jánost illeti, azért aligha lehet elfelejtkezni emlékezetes kijelentéséről, mely az izraeli parlamentben hangzott el nem sokkal a megválasztása után, 2012-ben: „A holokauszt semmi máshoz nem fogható szenvedéstörténet, a teremtett világ fokozhatatlan tragédiája.” Majd miután ezek a „felemelő” szavak elhangzottak, Reuven Rivlin, a Knesszet elnöke (aki korábban megalázó módon visszavonta Kövér László házelnök meghívását a Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulójának tiszteletére rendezett megemlékezésre, amiért részt vállalt Nyirő József tervezett újratemetésében) a következőképpen oktatta ki „a magyar nemzeti érdekek és értékek képviseletét mindenkor szívügyének tartó” Ádert: „Nem szabad tűrni az antiszemitizmust, megbocsátani a háborús bűnösöknek és kollaboránsaiknak, akkor sem, ha egyszerű emberek, írók voltak.” A „magyar érdekeket és értékeket mindenkor szívügyének tartó” Áder persze nem tiltakozott. (Sőt elment Izraelbe azután, hogy Kövér László házelnököt a zsidó államban nemkívánatos személlyé nyilvánították.)
Félreértések elkerülése végett: nagyra értékelem Novák Katalin életútját, mélységesen tisztelem mint háromgyermekes családanyát, és támogatom a nevéhez is kapcsolódó családpolitikát, a kormánynak a demográfiai katasztrófa elhárítását célzó próbálkozásait. Azonban a legutóbb nyilvánosságra került, a tavalyi évre vonatkozó demográfiai adatok kiábrándítóak. Nincs ezen mit csodálkozni: ebben a világrendben - melynek urai és parancsolói előtt a fideszes vezetők a „nemzeti érdekeket és értékeket” szem előtt tartva hajbókolnak és olykor megalázkodnak - teljességgel lehetetlen az európai, fehér nemzetek számára elkerülni a teljes megsemmisülést. Mellébeszélés és hazugságok helyett a legfájóbb igazság kimondásával köszöntsük hazánk új köztársasági elnökét!
(A szerző olvasónk.)
Frissítés: Slomó áldását adta Novák Katalinra
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a sábesz miatt sajnos nem tudott személyesen részt venni Novák Katalin beiktatási ünnepségén, de áldását és jókívánságait küldte az alábbi videoüzenetben, melynek megosztásával a köztársasági elnök hivatalos honlapja dicsekedett.