VIDEÓ: Megtöltötték történelmi emlékekkel a kiürített kürti templomot

Kürt
Kürt |

Sikeresen, a közönség nagy érdeklődésével indult a 12. Majer István Szakmai Napok rendezvénysorozata, melyet az érsekújvári járásbeli Kürtön tartanak péntektől vasárnapig. Érdemes felkeresni a községet, felidézni a múlt emlékeit, segíteni a templom felújítását.

Majer István lelkipásztorra, a magyar pedagógia úttörőjére emlékeznek, akinek a nevéhez fűződik a gyakorlati nevelőtevékenység – a mesterképző – megszervezése, az önálló tanítóképző intézetek hálózatának kiépítése.

Kürti tartózkodása alatt huszonkét könyve és számos szakmai írása jelent meg a rézmetszőként és festőként is alkotó jeles személyiségnek. Pénteken a felújítás előtt álló Mindenszentek plébániatemplomban régi kürti fényképek kiállítását nyitotta meg Sütő Zsolt borász, a templom felújításának lelkes szorgalmazója. Melecski Lajos, a korabeli felvételek elhivatott gyűjtője ismertette az értékes anyagot.


Az eseményt a Hajnalvándor együttes dalai tették meghitt, családias hangulatú ünneppé. A Jednota élelmiszerbolt egykori épületében Templomunk őrzői címmel nyílt szoborkiállítás, melyet Danczi Mónika mutatott be a vendégeknek. A kiállításon megkezdődött a gyűjtés a kürti templom helyreállítására, a nem mindennapi fotókiállítás vasárnap kettőtől ötig is megtekinthető. Sütő Zsolt elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy ilyen sokan érdeklődnek Kürt történelme iránt, ez a helyi közösség iránti elkötelezettségnek, a hagyományok tiszteletének szépséges példája. „Az antik görögök az időt többféleképpen értelmezték. Volt a kronosz, ami kronológiai sorrendet jelentett, és a kairosz, amikor egy adott pillanatban valami nagy, különleges dolog történik. Egy hét alatt sikerült kiürítenünk a felújításra váró templomot. Mintegy háromszáz éves padlón állunk, ismét megtelt a templom, de most más célból, tiszteletben kell tartanunk, megőriznünk az értékeinket” – hangsúlyozta Sütő Zsolt. „Csaknem 450 történelmi felvételt tartunk számon, tizenkét panellre válogattuk őket össze, és a kivetítőn is láthatják a vendégek a felvételeket. További terveink is vannak a kiállítás anyagával, amiről majd később számolunk be” – tájékoztatott a kürti születésű Melecski Lajos.


A szenteket bemutató kiállítást minden szerdán 18 órától megnyitják, egészen június közepéig. A faluházban folytatódik a rendezvény május 14-én 18 órakor, ahol Fister Mária Magdolna, Gyöngyszemek István bácsi naptárából című előadása után bemutatják a Kürti Értéktár Füzetek második számát, amelyet Danczi Lajos, Cigléd kegyhely című könyvének kiegészítéseként állítottak össze. A Majer István Szakmai Napok programsorozata május 15-én 18 órakor Soóky László, Papa különböző hangszereken hegedül című darabjával ér véget.


A rendezvény és a Kürti Értéktár Füzetek kiadvány támogatója Kürt önkormányzata, valamint a magyarországi agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság, a szakmai napok állandó, elhivatott szervezője a kürti Compass Polgári Társulás csapata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?