Nyitókép forrása: SITA/AP Photo

 

Érdekes eredményt hozott az YouGov friss felmérése, amely azt hivatott felmérni, hogy mely országokban kit tartanak inkább felelősnek az orosz-ukrán háborúért. Szlovákia bekerült az élvonalba a NATO-t hibáztató országok közé, ami azért is érdekes, mert a szlovák politikusok előszeretettel hangoztatják, hogy a lakosság támogatja a fegyverszállításokat Ukrajnának.

 

A YouGov szerint Skandináviában, az Egyesült Királyságban (bár ez épp nem EU tag már), valamint Lengyelországban és Hollandiában a lakosság több mint 70 százaléka Oroszországot okolja az ukrajnai háborúért. Bulgáriában és Görögországban ezzel szemben többen vannak azok, akik szerint a NATO felelős. Szlovákiában és Magyarországon a többség szintén úgy gondolja, hogy nem elsősorban Oroszország hibája a háború.

 

Szlovákiában a válaszadók 38 százaléka mondta azt, hogy a háború inkább Oroszország, mint a NATO hibája, 17 százaléka nem válaszolt, 14 százalék szerint a NATO és Oroszország egyaránt hibás, 31 százalék pedig úgy gondolja, hogy a konfliktus inkább a NATO felelőssége, mint Oroszországé.

 

 hirdetes_810x300  

Magyarország esetében a lakosság 41 százaléka véli úgy, hogy elsősorban Oroszország a felelős, 16 százalék egyenlő felelősséget lát a NATO és Moszkva között, 17 százalék szerint pedig inkább a NATO a felelős, és csak másodsorban Oroszország.

 

Azt azért érdeme kiemelni, hogy  Szlovákiában arányaiban jóval többen tartják felelősnek a NATO-t, mint Magyarországon. Sőt, e tekintetben Szlovákia Bulgária után a második legnagyobb arányszámmal rendelkezik.

 

A felmérés arra is kitért, hogy a vizsgált 16 ország lakosságából mennyien támogatnák Ukrajna gyorsított uniós tagfelvételét. Az összesítés szerint a 16-os csoport viszonylag nagy arányban (68-85) százalékban hajlandó humanitárius segélyt biztosítani Ukrajnának, segíteni az ukrán menekülteket, beengedni őket az országukba.

 

Ellenben csak 58 százalék mondja azt, hogy fegyvereket küldjenek Ukrajnába, és még ennél is kevesebben (49 százaléknyian) támogatják Ukrajna gyorsított uniós tagfelvételét. 

 

Szlovákia esetében 77 százalék ért egyet a humanitárius segéllyel, 60, illetve 66 százalék ért egyet az ukrán menekültek befogadásával és hazai munkapiacra való beengedéssel. 

 

Mindössze 32 százalék ért egyet azzal, hogy fegyvereket küldjön az állam Ukrajnának, 35 százalék támogatná Ukrajna gyorsított uniós tagfelvételét, és alig 22 százalék lenne hajlandó Ukrajnáért az orosz szankciók miatt többet fizetni az energiáért.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.