A Laus Nikolaus SDS plébános és a szalvatoriánus nővérek kezdeményezésére létrejött imaháló tagjai vállalják, hogy személyesen vagy családi körben minden hónap egy általuk választott napján imáikat és jó cselekedeteiket a lelkipásztori és szerzetesi hivatásokért ajánlják fel, havonta részt vesznek szentségimádáson és az éves találkozókon, továbbá új tagokat toboroznak.
A közösség éves találkozóját mindig Jó Pásztor vasárnapján tartják, erre idén május 8-án került sor, a temesvár-erzsébetvárosi templomban és plébánián. A rendezvény meghívott előadója Szilvágyi Zsolt pasztorális püspöki helynök, temesvár-józsefvárosi plébános volt, aki személyes tanúságtétele keretében megosztotta eddigi lelkipásztori tapasztalatait.
Szilvágyi Zsolt a találkozóra nem egyedül érkezett, vele tartott a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet három hallgatója is. A szeminaristák a hivatások hétvégéje keretében, a Jó Pásztor vasárnapját megelőzően a temesvári egyházmegyébe látogattak, és bekapcsolódtak a temesvár-józsefvárosi plébánia lelki és liturgikus programjába. Így a résztvevők ez alkalommal négy tanúságtételt hallhattak.
Kerekes Péter diakónus, hatodéves teológiai hallgató köszönettel fordult mindazok felé, akik a papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak, ugyanakkor arra kérte a híveket, hogy emellett imádkozzanak a fiatalokért, a családanyai, családapai hivatásért is.
Fekete Csaba elsőéves teológiai hallgató személyes hangú tanúságtételében megosztotta: „Bármennyire is szerettem volna elkerülni a papi hivatást, mindig újra megszólalt bennem. Tavaly végül igent mondtam Isten hívására. A sok ministrálás, a szentmise, kilenc éven át a mindennapi rózsafüzér volt, ami erősített és megtartott ebben a hivatásban.”
Boarna Miklós István másodéves szeminarista úgy fogalmazott, megéri Isten közelében élni a mindennapokat, megéri engedni saját akaratunkból és keresni Isten akaratát.
Szilvágyi Zsolt püspöki helynök Szent II. János Pál pápa egyik könyvének címét idézve jellemezte a lelkipásztori hivatást: Ajándék és titok. Elmondta, lelkipásztori útján elsősorban a mindennapi személyes ima jelent nagy segítséget számára, de sokat számít a közösség megtartó ereje és a hívek imája is.
A találkozón ezután kiscsoportos beszélgetésekre került sor, amelyek keretében három kérdésre kerestek választ a jelenlévők: a járvány idején mi adott lelki erőt, az életben eddig ki volt számukra a jó pásztor, illetve mit tehetne személyesen mindenki, hogy az emberek közelebb kerüljenek Jézushoz, a Jó Pásztorhoz.
A szentségimádást és a rózsafüzér-ájtatosságot követően Barazsuly István SDS helyi plébános szentmisét mutatott be; homíliájában az ima és a hit fontosságát, összetartó erejét emelte ki.
Végezetül a szervezői csoport nevében Bálint Klára köszönte meg mindenkinek a jelenlétet és a hozzájárulást a programok gördülékeny lebonyolításához.
Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria