(Fotó: pixabay.com)

Továbbra is elégedetlenek az oktatásügyben dolgozók, ezért sztrájkkészültséget hirdetett a Szlovákiai Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezete (OZPŠaV). A szakszervezet testületei úgy döntöttek, hogy június 15-én tiltakozó nagygyűlést tartanak Pozsonyban, a demonstrációval azt szeretnék elérni, hogy javuljanak a munkakörülményeik, és július 1-jétől az összes tanügyi dolgozó tízszázalékos béremelést kapjon – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Pavel Ondek, az iskolai szakszervezet elnöke.

Ondek elmondta, a szakszervezetek azt várják a kormánytól, hogy mielőbb gondolja át az oktatással kapcsolatos álláspontját, és találja meg a szükséges forrásokat. Rámutattak, hogy a bruttó minimálbér Szlovákiában január 1-je óta 646 euró. „A regionális oktatásban dolgozó pedagógusok bruttó átlagfizetése 2021-ben 1387,10 euró volt, ebben már benne vannak a pótlékok, a személyi juttatások és a prémiumok, a felsőoktatásban dolgozó oktatók átlagbére pedig 1959,69 euró” –mondta Ondek.

Hangsúlyozta, hogy az energiaárak emelkedése és a növekvő infláció miatt a pénzügyi összeomlás veszélye fenyeget minden iskolát és oktatási intézményt.

„Nem akarjuk, hogy ez megtörténjen. Ezért arra figyelmeztetjük a kormányt és a parlamenti képviselőket, hogy valódi prioritásként kezeljék az oktatásügyet. Nem elég egy kormányprogram, amely csak általánosságokat tartalmaz az oktatásról. Arra van szükség, hogy a lehető legjobb feltételeket teremtsük meg az óvodások, az alap- és középiskolások, valamint az egyetemi hallgatók számára is” – mondta az iskolai dolgozók szakszervezetének vezetője.

Hozzátette, hogy az oktatás felvirágoztatásához és színvonalának emeléséhez az is kell, hogy jó körülmények között végezhessék a munkájukat a pedagógiai és a szakmai dolgozók, az egyetemi oktatók, valamint a nem pedagógiai iskolai alkalmazottak is, akik nélkül nem létezhetnének az iskolák.

A szakszervezetek szerint két kormánytagtól – Igor Matovič pénzügyminisztertől és Richard Sulík gazdasági minisztertől, továbbá a kormány döntésétől függ, hogy július 1-jétől megvalósul-e a tízszázalékos béremelés az oktatásügyben.

Ondek rámutatott, hogy május 5-ig zajlott a tárcaközi egyeztetés a közalkalmazottak bértarifáját megállapító kormányrendeletről. Az OZPŠaV véleményezte a rendeletet, és egy észrevételt tett, amelyben az összes iskolai dolgozó számára 10 százalékos fizetésemelést kért július 1-jétől.

Branislav Gröhling oktatási miniszter a szerdai kabinetülés után azt mondta, ha az iskolai szakszervezetek tiltakozni fognak, valószínűleg támogatni fogja őket.

(TASR/Felvidék.ma)