Ákos, a Bagossy Brothers Company és a Beatrice lesznek a 2022. június 20. és 26. között zajló nagyváradi Szent László Napok fő sztárfellépői – jelentették be a kulturális fesztivál szervezői hétfői sajtótájékoztatójukon.

szent laszlo napok

   Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint az idei Szent László Napok nemcsak azért lesz jubileumi, mert tizedik alkalommal szervezik meg, hanem azért is, mert idén van Várad alapításának 930. és Szent László szentté avatásának 830. évfordulója.

   Zatykó Gyula főszervező a fesztivál fő célkitűzésének azt nevezte, hogy hidat verjen a határ két oldalán élő magyarok, illetve Nagyvárad magyar és román közössége között. E célnak megfelelően olyan programok is lesznek, amelyeket Nagyvárad, és olyanok is, amelyeket Debrecen városa ajánlott fel a fesztiválnak.

   Mint Alina Toie, a Nagyvárad és Térsége Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) vezérigazgatója a sajtótájékoztatón bejelentette, az Ákos-koncerttel Nagyvárad önkormányzata járul hozzá a Szent László Napokhoz.

   Bódor Edit, Debrecen egyházügyi és határon túli magyar közösségekért felelős referense elmondta, hogy Debrecen városa a nyitógálára hozza el a Debreceni Népi Együttes Tűzliliom című táncjátékát, amely Wass Albert A funtineli boszorkány című regényét dolgozza fel.

   Varga Korpos Dalma, a fesztivált szervező Szent László Egyesület elnöke újdonságként említette, hogy idén nemcsak a várban zajlanak majd a programok, hanem a Szent László téren is, ahol az esti koncerteknek helyet adó nagyszínpadot állítják fel.

   A Szent László Napok programjairól a fesztivál Facebook- és Instagram-oldalán, rövidesen pedig a www.szentlaszlonapok.ro honlapon nyújtanak részletes tájékoztatást.